Rablás

Megtudtuk, ez az amatőr hiba buktatta le a pécsi bankrabló zsarut

Létrehozva: 2022.04.29.

Beismerte a Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy pécsi bankfiók kirablását az a rendőr, akit az ellene erőszakos vagyon-, hivatali és közbiztonság elleni bűncselekmény miatt folyó nyomozást követően szerdán vettek őrizetbe a hatóságok.

A rendőrt, aki gazdasági nyomozó volt, gyanúsítottként hallgatták ki. De mi is történt pontosan azon a nyáron?

A kirabolt bankfiók épülete (Fotó: MTI)

5,7 millióval lépett meg

2020. május 12-én, délután 3 óra körül a férfi több réteg ruhát viselve, szájmaszkban ment be egy pécsi bankfiókba, és egy pisztollyal, illetve egy annak látszó tárggyal fenyegetni kezdte az alkalmazottakat, majd arra kényszerítette őket, hogy adják át neki a kasszában lévő készpénzt: az elkövető mintegy 5,7 millió forintot kaparintott meg, majd elmenekült a helyszínről.

Az ügy pikantériája, hogy az eset előtt pár hónappal ugyanezt a fiókot egyszer már kirabolták: akkor egy 60 év körülinek saccolt, erősen sántító illető volt a tettes, aki szintén fegyverrel érkezett, majd papírlapot csúsztatott a dolgozók elé, amin közölte: rabolni fog, majd ugyancsak több milliót zsákmányolt.

Az elkövetőről készült fantomkép

Ő lenne a szalmakalapos fantom is?

Úgy tudni, a két pécsi eset közti összefüggést a zsaruk már akkor is vizsgálták. 

Bár a két rabló alkata eltérő volt, nem zárható ki, hogy ezt csak az álca okozta, ahogyan a sántítás is lehetett a megtévesztés része. 

Sőt, mint arról tavaly augusztusban írtunk: egy szoknyát és szalmakalapot viselő, piros szatyrot szorongató ember ballagott be a XV. kerületi Kolozsvári utca takarékjába, ahol egy fegyvert vett elő, a dolgozókat bezárta, elvitt 3 millió forintot, majd megpattant a helyi buszjárattal.

Akkoriban egy biztonságtechnikai területen dolgozó olvasónk hívta fel a figyelmünket a tényre: megdöbbentően sok részletében hasonlít egymásra az újpalotai és a két tavalyi, addig megoldatlan pécsi bankrablás. Azóta azonban ezen is túl vagyunk, illetve vannak az illetékes szervek. 

Magára terelte a figyelmet

A Központi Nyomozó Főügyészség közreadta ugyanis, hogy az elfogott, hatáskörét túllépő rendőr a szolgálati fegyverét, illetve az ahhoz rendszeresített hat darab lőszert a szolgálati helyéről engedély nélkül elvitte, sőt: még 2020 novemberében a rendőrségi nyilvántartási rendszerben, 

célirányosan keresett rá a rablás miatt indult eljárás ügyiratára, majd abból iratokat töltött le 

– méghozzá azért, hogy jogtalanul szerezzen információkat a nyomozás állásáról.

A térfigyelő kamera sem volt rest lencsevégre kapni a férfit

A tájékoztatás szerint a gyanúsított beismerte ezen bűncselekmények elkövetését, a korábbi pécsi rablást azonban nem. Mi is megkérdeztük a főügyészséget, hogy vizsgálódnak-e a kísértetiesen hasonlító újpalotai akció összefüggéseit illetően, ám lapzártánkig nem érkezett válasz tőlük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144702_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538816
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot