Wendy Lewis petefészekcisztái miatt úgy hitte, hogy soha nem lesz édesanya, és 49 évesen már biztos volt benne, hogy a lombikbébi program sem sikerülhet.
<p>Gyertyát nem gyújtanak és nem a Jézuska hozza az ajándékot Angliában. Ezzel a ténnyel kellett szembesülnie Hajdu Steve-nek, miután 2003-ban frigyre lépett Alexandrával. Az ara a ködös Albionban született, ahol a kontinens országaitól...
A kétéves Izzy Fletcher szülei eleinte nagyon aranyosnak találták, hogy kislányuk egyik pillanatról a másikra elaludt a hintában, a játszótéren. Ekkor még nem is sejthették, hogy a fényképen gyermekük halálos betegségének egyik legjellemzőbb...
Jack Bushell ellen már korábban is távoltartási végzést kért volt barátnője, Jade Gallagher, mert halálosan megfenyegette, sőt meg is verte őt. A dolgok azonban teljesen félresiklottak, amikor november 17-én mind a két fél ugyanazon a dél-shieldsi...
Anglia leggyűlöltebb emberének, Jon Venablesnek egykori társa megdöbbentő részleteket osztott meg az 1993-as brutális gyilkosságról, és az azóta is gyászoló szülők bocsánatáért könyörög.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.