A 39 éves apuka, Dave Fletcher mosolyogva osztotta meg tavaly januárban az aranyos játszótéri pillanatot barátaival, melyen a kislánya annyira kimerült, hogy fogta magát, és elaludt a hintában. Néhány héttel később a brit gyermek anyukája, Viktoria aggódni kezdett a pici túlzott fáradékonysága miatt, és az interneten keresett rá, mi okozhatja ezt a furcsa tünetet. Felfedezése egy pillanat alatt csapott át rémálomba, és az orvoshoz rohanva kiderült, félelmei valósak: a kislány leukémiában szenved.
A hároméves Izzy az eltelt egy évben 570 kemoterápiás kezelésen vett részt, jelenleg pedig megelőző kezelésekre jár, nehogy a rákos sejtek ismét felbukkanjanak a szervezetében.
– Teljesen átlagos délután volt, amikor egyszer csak hirtelen elaludt. Azt hittük, csak elfáradt a sok játékban. Nem is foglalkozunk a dologgal, valójában nagyon aranyosnak találtuk a jelenetet. Később is folyton fáradt volt, de azt hittük, csak megfázott vagy elkapott valami vírusos fertőzést – mondta az apa.
A fotó készítése után nem sokkal furcsa kiütések, és kék-zöld foltok jelentek meg a gyermek testén, majd magas láza lett. Azonnal kórházba vitték, ahol az ügyeletes orvos egyből felismerte a leukémia tüneteit, így vérvizsgálatot rendelt el. Az eredmények még aznap megérkeztek, melyek sajnos igazolták az orvos és a szülők gyanakvását is. Egy hét múlva megkezdték a kemoterápiás kezelést.
A szülők történetükkel a többi kisgyermekes család figyelmét szeretnék felhívni, hogy vegyék komolyan az első, cukinak tűnő furcsaságokat is, mert lehet, hogy halálos betegség áll a háttérben. A kis Izzy rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül az eltelt egy év alatt, de úgy tűnik, sikerült felülkerekednie a gyilkos kóron, így az angliai Gyermekrák alapítvány egy csillaggal tüntette ki hősiességéért.
– Nagyon izgatott volt, amikor átadták neki a díjat. Rengeteget szenvedett az elmúlt hónapokban, de nem adta fel, és minden erejével élni akar. Megérdemelte, hogy végre valami pozitív is történjen vele – mondta a kislány büszke édesanya.
(via Metro)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.