Nagyon béna módját választotta egy angliai drogdíler a menekülésnek, nem is jutott túl messzire.
A portswoodi rendőrök december 19-én épp rajtaütöttek a férfin, és behatoltak a házába, ahol a drogot termesztette, amikor ő filmbeillő módon szeretett volna megszökni, ám kabaré lett a vége. A drogárus ugyanis első emeleti szobájának ablakán keresztül szeretett volna meglépni, eleinte úgy tűnik, sikerülhet is neki.
Miután a rendőrök szépen sorban bementek a házba, ő kinyitotta az ablakot, és már épp félig kilógott rajta, amikor az egyik nyomozó ismét az udvarra lépett.
Ekkor a gyanúsított visszahúzódott a szobába, majd amikor tiszta volt a levegő újból próbálkozott a szökéssel. Néhányszor eljátszották ezt, végül a díler úgy hitte, hogy most már tényleg tiszta a levegő, és ugrott.
A rendőrök azonban csak színlelték, hogy nem vették észre béna próbálkozásait, és szinte még azelőtt elfogták, hogy szerencsétlen földet érhetett volna.
A mókás jelenetet egy gyalogos vette fel telefonjával, és osztotta meg az interneten.
(via DailyMail)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.