Interjút adott lapunknak a világ egyetlen elismert, a maja naptárat és annak rejtélyeit kutató tudós, a svéd származású Carl Johan Calleman professzor. Szerinte 2012-ben nem kell világvégére számítani, de fel kell készülni a bolygóméretű káoszra.
A Manchester Unitednek nem igazán megy a német csapatok ellen, a Schalke története első Bajnokok Ligája-elődöntőjében igyekszik megállítani a 12. BL-elődöntőjére készülő Manchestert.
A csodával határos módon sértetlenül úszta meg Katie Price és barátja szombati autóbalesetét. A pár Argentínában egy elszabadult ménessel ütközött össze. Két ló elpusztult.
Hajdú Péter visszahízta leadott fölös kilóit. A Frizbi műsorvezetője folyamatosan küzd a túlsúly ellen, de éjszakánként olykor lecsúszik egy kis kolbász.
A léböjt kúrák lényege, hogy tehermentesíti az anyagcserénket. Az egészséges táplálkozás alapja lehet és a gyümölcsökből készített levek még finomak is.
Kihajította az erkélyről a család kutyáját egy nyíregyházi kismama, mert a Deni névre hallgató eb megharapta a kislánya ujját. Az anya ellen állatkínzás miatt járnak el.
Adócsalás miatt vizsgálódnak a repülőtéri fegyveres őröknél. Az adóhivatalnál a rendőrök tettek feljelentést, mert szerintük feketemunkások őrzik a nemzetbiztonsági szempontból kiemelt légikikötőt.
Három kalandéhes, pletykás nő tipeg a pesti éjszakában Kármán Irén könyvében. Az oknyomozó újságíró regényben jeleníti meg a pesti alvilág figuráit, szituációit. Ebből közlünk részleteket.
Rubin Kristóf az RTL Klub számos sikerműsorában dolgozott, de a ValóVilág a legnagyobb falat. Jelenleg szinte minden percét ennek irányítása tölti ki, pedig nemsokára apai örömök elé néz.
Botrányos bulit szervezett az esküvő utánra a Buckingham-palotába éjszakaibár-tulajdonos barátjával Harry herceg. Sokan félnek, hogy elszabadul a pokol…
Először és utoljára választhat párbajellenfelet Anikó. A fekete lány a végjátékban olyan ügyesen kavargatja a szálakat, mint eddig még senki. Lakótársai rettegnek a rossz kislánytól.
A nyolc hónapos Hajdú Dávidot vasárnap éjjel mentő vitte kórházba a sárvári ötcsillagos wellness szállodából. A Frizbi műsorvezetője és felesége, Sarka Kata hírzárlatot rendelt el.
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a fukusimai atomerőműről, melyek kapcsán az orosz sajtó párhuzamot von a csernobili katasztrófa és a mostani helyzet között. Az orosz média úgy véli, akárcsak a Szovjetunióban, most is késve vagy ellentmondásosan...
Felakasztottak egy 11 éves fiút egy nyugat-svédországi táborban. A gyermek lábujjai leértek a földre, ezért túlélte az akasztást, de tíz percig levegőért kapkodott, mire egy járókelő kiszabadította.
<p>Mikor mellrákot diagnosztizáltak a Vészhelyzet című kórházsorozatban orvost alakító Maura Tierney-nél, az életben is megtapasztalta, hogy milyen a betegágy "<i>másik oldalán feküdni".</i></p>
Még össze sem házasodott Kate Middleton és Vilmos herceg, az egyik legnagyobb fogadóirodánál, a William Hillnél már arra lehet fogadni, hogy az elsőszülöttjük vajon futballista vagy címlaplány lesz.
Döbbenetesen jól néz ki Tess Daly, a brit Szombat esti láz műsorvezetője. A 41 éves szépség két gyermek édesanyjaként is bátran pózolhat a Daly Spa fehérneműcégnek.
Újszülött kisgyermek holttestére találtak a gyergyószentmiklósi szeméttelepen. Az első vizsgálatok egyértelműen megállapították, a baba élt, amikor világra jött. Csecsemőgyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség.
DVD-re vette könyörgését egy anya, aki a mai napig nem tudja, hol van eltemetve meggyilkolt fia holtteste. A gyilkos, aki életfogytig tartó börtönbüntetést kapott 47 éve hallgat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.