A gyanúsított exfőrendőr a megfigyelésének jegyzőkönyveivel akarja tisztázni magát. Az ügyészség nem tudott Gulyás gyermekének betegségéről, így nem is vették figyelembe, amikor letartóztatásának meghosszabbítását javasolták.
Az egykori modell hétéves kora óta hord szemüveget, de ezt eddig csak a legközelebbi hozzátartozói tudták róla. Sarka Kata ugyanis egyáltalán nem szereti az okulárét, sőt kifejezetten rosszul érzi magát
miatta.
Huszonhét év óta először szállt metróra Károly herceg, s a különleges utazásra a feleségét, Camillát is elvitte. A házaspár nem véletlenül ereszkedett a föld alá: a londoni metróhálózat 150 éves fennállását ünnepelték.
Négy igazságügyi szakértő adott szakvéleményt a kulcsi családirtó elmeállapotáról. Ketten beszámíthatatlan, ketten elmebetegségben nem szenvedônek írják le H. Csanádot.
Rosszul indul A Nagy Duett a show furcsa párosának. Gáspár Laci már az első összeéneklésen cserbenhagyta Erdélyi Mónikát. Állítólag egy hosszúra nyúlt piálás, Laci szerint viszont
egy elhúzódott forgatás miatt.
Egy súlyos sérüléssel és az emiatt tönkrement karrierjével indokolta öngyilkosságát a testvérének címzett búcsúlevelében a testépítőbajnok, Barna Róbert.
Nincstelen hajléktalanként érkezett és milliomosként távozott a Legyen ön is milliomos! tegnapi adásából Leé József. Élete máris megváltozott, pedig még egy forintot sem látott nyereményéből.
Már leengedték Polk Róbertné Dinók Tímea koporsóját a mélybe, amikor a gyászoló család kapcsolt, ők nem is ezt a sírhelyet vették meg. A temetkezési cég szerint félreértés történt, de nem ők hibáztak. Tímeát a jövő héten exhumálják.
Reggel még négyesben nevetgéltek a Class FM Morning Showjában, pár órával később megkapta felmondását Kőváry Anett. A váratlan fordulatról a barátnak tekintett Sebestyén Balázsnak tudnia kellett.
Bár eltiltotta a szerb színekben való versenyzéstől Janics Natasát a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség, a Magyarországnak hátat fordító olimpiai bajnok hajóba ül az idei vb-n.
Szeretője helyett Bánfalvy Ágit választotta Horváth Csaba rendező. A házasok a Fókusz kamerája előtt jelentették be, hogy huszonkét éves házasságuk megingathatatlan.
Az éjszaka közepén hívott rendőröket VV Éva, mert az apja megverte. A Törtető azt mondja, hogy miatta lett pánikbeteg, és ezért nyúl sokszor a pohár után is.
A tűzoltók hoztak ki Keszthelyen egy égő lakásból egy asszonyt, a nő nem sokkal később meghalt - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Maria de Villota tavalyi balesete után félő volt, hogy elmegy a kedve a pilótanőknek a Forma–1-től. Ám Susie Wolff nem ijedős, elsőként viszi pályára a Williams új versenyautóját.
Újabb brutális nemi erőszak történt Indiában, de ez minden eddigin túltesz. Két suhanc megerőszakolta a szomszéd kislányt, majd élve egy tóba hajították, ahol megfulladt.
Négy borjúfóka érkezik a Szegedi Vadasparkba. Az állatoknak látványmedencét építenek, a látogatók így a víz alatti mozgásukat is figyelemmel kísérhetik majd.
A fapados légitársaság gépének kapitánya a mosdóba ment, ám visszatérni már nem tudott a pilótafülkébe, az első tiszt ugyanis elaludt és nem engedte be. Végül bejutott, ám a gép percekig irányítás nélkül repült.
Aki már hosszú ideje magányos vagy éppen most van túl egy fájdalmas szakításon, az szinte el sem bírja képzelni, hogy újra rátalál a szerelem. Pedig ezt nem tudja elkerülni senki, sőt még tehetnek is azért, hogy ez minél előbb bekövetkezzen.
Nem mindennapi szuperkoncert várja a vendégeket egy egyszerű civil lagzin. A vőlegény ugyanis történetesen a brit popsztár édesapja, aki hatvan fölött nősül újra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.