Aktuális

Horror: pilóta nélkül repült az utasszállító

Bors

Létrehozva: 2013.01.31.

A fapados légitársaság gépének kapitánya a mosdóba ment, ám visszatérni már nem tudott a pilótafülkébe, az első tiszt ugyanis elaludt és nem engedte be. Végül bejutott, ám a gép percekig irányítás nélkül repült.

A súlyos incidens még szeptemberben történt, ám csak most hozta nyilvánosságra az érintett holland légitársaság, írja a Daily Mail. A Transavia utasokkal teli gépe már két és fél órája úton volt, amikor a kapitány kiment a mosdóba.

Amikor vissza akart térni a pilótafülkébe, hiába próbált kommunikálni a másik pilótával a belső hálózaton keresztül, nem kapott választ.

Amikor percekkel később végül sikerül bejutnia, megdöbbenve látta, hogy az első tiszt elaludt.

Arról egyelőre nem közöltek adatokat, hogy a Krétára tartó Boeing 737-es gépen hány utas ült, de az biztos, hogy az utasszállító irányítás nélkül repült több ezer méter magasan.

Szeptemberben a pilóták már tiltakoztak az EU által elfogadott új repülési szabályok ellen - melyek szerint 22 órán át vezethetnek utasszállító gépet pihenés nélkül. Szakértők szerint ez a szám rendkívül megterheli az emberi szervezetet, és egyértelműen megnöveli annak esélyét, hogy egyes pilóták elalszanak, vagy részegséghez hasonló bódult állapotba kerülnek a fáradtságtól.

Az egyszerre repülhető órák száma - 18 óra -  már eddig is problémákat okozott. Brit felmérések szerint minden második pilótával előfordult már, hogy elnyomta az álom repülés közben, egyharmaduk pedig arról is beszámolt, hogy amikor felébredt, társát is alvó állapotban találta.

Ezek után érthető a légiközlekedési dolgozók aggodalma, hogy az új szabályok még nagyobb veszélybe sodorhatják az utasokat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715115617
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715115617
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197495_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715115617
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715115617
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos