Szijjártó Péter felhagy a focival, a lépésre miniszteri posztja miatt szánta el magát – tudta meg a Bors a politikus környezetéből. A 36 éves Szijjártó nemrégiben súlyos térdsérülést szenvedett.
Andy Vajna szerint ifjú felesége ügyesen boldogul a pénz világában is. A filmmogul kifejezetten büszke arra, hogy Tímeának végül sikerült megrendeznie a Miss Universe hazai versenyét.
Az ismertsége előtt autójában csövezett Vastag Csaba, aki talán épp emiatt viseli lelkén a hajléktanok sorsát. A minap egy kísérletben vett részt, ám az eredmény ôt is elszomorította.
Sülve-főve együtt vannak a szerelmesek, és mivel csak a hétvége az övék, minden pillanatot kihasználnak, hogy együtt lehessenek. Claudia és kedvese a kulisszák mögött ölelkeznek.
Több milliós bankhitel késlelteti Pécsi Ildikó fiának válását, aki hiába törekszik feleségével korrekt megegyezésre, közös adósságaik miatt sokáig elhúzódhat a válásuk. A budai házukról sem tudtak még megegyezni.
Lábon lőttek egy 51 éves nőt Pesterzsébeten hétfőn este - erősítette meg az MTI értesülését az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese.
Hatalmas felháborodást keltett néhány fotó, ami néhány óra alatt körbejárta az internetet. Már több ezer felhasználó gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a sofőr miatt, aki autójához kötött kötélen húzott egy kutyát.
A tésztadagasztó gép görgői közé szorult a pizzéria egyik alkalmazott kisfiának három ujja, de a főnök nem engedte a tűzoltóknak, hogy azonnal kivágják, mert túl nagy anyagi kár érte volna.
Fuldokló embert mentettek meg a haláltól a Készenléti Rendőrség járőrei. Peti József gondolkozás nélkül vetette magát a 3 méter mély, erős sodrású Sióba a bajba jutott férfi után.
Bizarr látványosságként éli a mindennapjait egy férfi Kínában. Kuan-Yin Tsui ugyanis pénzt ajánl annak, aki hajlandó lenne az anyja lenni. Az ideális hölgyet egy nyilvános parkban keresi.
Legsúlyosabb esetben stadionbezárással is büntethetik az Újpestet, miután vélhetően egy lelátón helyet foglaló szurkoló fejen dobta Lipcsei Gábort, az FTC masszőrét a derbin.
A héten a Mérleg jegy veszi át az irányítást. A Szűz logikus gondolkodását az élet örömeinek szeretete és a szétszórtság váltja. Érzelmi életünkre ez felvillanyozó hatással lehet, munkánkra azonban most jobban kell ügyelnünk. Demeter...
Az M7-es autópálya jobb pályatesténél Fonyód térségében Nagykanizsa felé valószínűleg robbanószerkezetet találtak, ezért a pálya 152+250 kilométerszelvényénél csak a belső forgalmi sávban lehet közlekedni.
Két napon belül beazonosították és elfogták a nyomozók azt a férfit, aki autójába helyezett benzines palackokat akart robbantani egy áruház parkolójában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.