Vastag Csaba hónapokig az autójában csövezett

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 23. 05:20
Az ismertsége előtt autójában csövezett Vastag Csaba, aki talán épp emiatt viseli lelkén a hajléktanok sorsát. A minap egy kísérletben vett részt, ám az eredmény ôt is elszomorította.
Böszörményi Lilla

A napokban sokan láthatták azt a Fókusz által készített videofelvételt, amin egy kísérlet kedvéért Vastag Csaba hajléktalannak maszkírozta magát.

A Bors megtudta, korábban az X-Faktor győztese is sokat nélkülözött, sőt tíz évvel ezelőtt egy jó ideig nem volt hol laknia.

Csaba úgy költözött fel a nagyvárosba, hogy senki nem várta és nem is segítette. Az emlékei az elmúlt tíz évben sem szépültek meg. Nem tagadja meg a múltját, szívén viseli az elesett, önhibáján kívül utcára került emberek sorsát. A Borsnak saját küzdelméről is mesélt.

– Veszprémből költöztem fel Pestre, hogy a színházi világban érvényesüljek. Nem kértem a szüleim segítségét, szerettem volna egyedül megállni a helyem, de ez nagyon sok nehézséggel járt – kezdett bele történetébe Csaba.

– Nem volt hol laknom, de volt egy Fiat Unóm. Hosszú ideig autóban éltem viszonylag nehéz körülmények között, ami a tél bekövetkeztével már kifejezetten kellemetlen volt – emlékezett vissza az énekes, aki szorult helyzetében a barátaitól sem kért segítséget.

– A színházban mosakodtam vagy a barátaimnál, de sehol nem árultam el, hogy egy autóban tengetem a napjaimat. Nem szerettem volna senki terhére lenni, a büszkeségemet pedig sértette volna a sajnálatuk.
Szegénylegényként érkeztem Budapestre és most, hogy ott tartok, ahol, rájöttem, hogy ez az időszak nagyban építette a lelkemet. Épp ezért fontos számomra, hogy az emberek figyeljenek egy kicsit jobban egymásra, mert soha nem tudni, hogy kinek hogyan alakul az élete – bölcselkedett Vastag Csaba, akin a kísérlet során sok járókelő átlépett az utcán. Még akkor sem segítettek neki, amikor rosszullétet szimulált. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.