Kihúzták a Sióból és újraélesztettek egy férfit

folyó
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 22. 20:10
Fuldokló embert mentettek meg a haláltól a Készenléti Rendőrség járőrei. Peti József gondolkozás nélkül vetette magát a 3 méter mély, erős sodrású Sióba a bajba jutott férfi után.
Sütő Dániel

Egy 51 éves bajba jutott ember életét mentették meg rendőrök a Tolna megyei Ozorán. A Készenléti Rendőrség (KR) pécsi Bevetési osztályának járőrei a hullámsírból hoztak vissza egy férfit.

– Délután fél egy körül haladtunk a csapatszállító járművel Ozora belterületén Igar-Vámszőlőhegy felől, amikor a Sión átívelő híd nyugati felén egy kisebb társaságot vettünk észre. Egyikük hevesen integetni kezdett nekünk – kezdte Peti József törzsőrmester a Borsnak. 

– Az út szélén levetett ruhákat pillantottam meg, a társaság tagjai a víz felé mutogattak: mindannyiunk számára egyértelművé vált, hogy valaki a vízbe esett és komoly bajban van – idézte fel a történteket a 24 esztendős készenlétis. A csapatszállítóban heten utaztak a rendőrök, azonnal megálltak és a fuldokló segítségére siettek.

– A Sióba vetettem magam, a lábammal még megérintettem a víz alatt a férfit, majd utánamerültem és erősen megragadtam a derekát, majd lendületet vettem és fellöktem magunkat a Sió medrének aljáról – magyarázta a törzsőrmester. Miközben a partra úszott az eszméletlen férfival a karjában, kollégái már a mentőket értesítették. – Az ember percek óta a víz alatt volt. Ahogy partot értünk, két kollégám megkezdte az újraélesztését, ugyanis már se légzése, se pulzusa nem volt a szerencsétlenül járt embernek. Lassan tért csak magához, de sikerült az újraélesztés. A mentőhelikopter már stabil állapotban szállította kórházba – mondta Peti József, aki ki­emelte: társaival összeszokott csapatot alkotnak, és mindannyian tudták, hogy mit kell tenniük. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.