Magyar házaspárt ítéltek el Angliában

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 22. 19:40
 A férfi négy, a felesége több mint két és fél évet kapott.
Bors

Időseket fosztogatott egy magyar házaspár az angliai Newcastle-ban. A 35 éves Forgás József és a 37 esztendôs Dömötör Otília tíz lakásba nyomult be, megfenyegették az ott lakó nyugdíjasokat, majd kirabolták őket. A házaspár ellen Kanadában, Belgiumban és Magyarországon is folytak eljárások hasonló bűncselekmények miatt.

Newcastle-ba az év elején költöztek, majd rögtön hozzákezdtek a terep felméréséhez. Kifosztott áldozataik között volt 93 éves nyugdíjas is. A trükk az volt, hogy különböző mesével bejutottak a házba, ahol már könnyen ártalmatlanná tették az időseket. Előfordult, hogy arra hivatkoztak: a beteg nyugdíjasokat ápoló személyzetet ellenőrzik. Ékszerekre és készpénzre utaztak. 

A házaspárt most elítélte a brit bíróság. A férfi négy évet, felesége pedig 32 hónap börtönbüntetést kapott. Brian Forster bíró a bűncselekményeket aljasnak és sokkolónak nevezte. A bűnözőket védő ügyvéd azzal érvelt: a házaspár fia Magyarországon van, de évek óta nem látták, mert nem volt pénzük rá, hogy Angliába vigyék a gyermeket.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.