Szilveszteri dínomdánom kismama módra

Szilveszter
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 31. 19:35
Minden kismama az első perctől tudja, hogy most már tetteivel felelős a hasában növekvő csöppségért.Ehhez mérten átalakul az étkezés, öltözködés, a sport és természetesen szórakozás is. Tehát a várandós anyukáknak a szilveszteri mulatozás alkalmával oda kell figyelniük, hol és hogyan köszöntik az újesztendőt.
Szilveszterkor ünnepel az egész világ. A kismamák sem maradnak ki a jóból, de csak ha betartják az alapszabályokat.

Minden kismama az első perctől tudja, hogy most már tetteivel felelős a hasában növekvő csöppségért. Ehhez mérten átalakul az étkezés, öltözködés, a sport és természetesen szórakozás is. Tehát a várandós anyukáknak a szilveszteri mulatozás alkalmával oda kell figyelniük, hol és hogyan köszöntik az újesztendőt.

Melyek a legfontosabb tudnivalók?

Pezsgő helyett

Ami korábban tilos volt, az most sem lehet kivétel. Ahogy a terhesség korábbi időszakában sem volt szabad a pohár fenekére nézni, úgy most is kerülnie kell a kismamának a szeszes italokat. Mivel a köldökzsinóron keresztül a baba részesül mindenből, amit az anyukája elfogyaszt, így semmiképpen nem kivételezhetünk ezen az ünnepi estén sem. Persze nem kell lemondani az éjféli rituáléról, hiszen ha almalevet öntünk a pezsgős pohárba, a kismama is koccintva köszöntheti az újévet.

Csak csendesen

Valójában nem ez a megfelelő időszak arra, hogy egy zsúfolt szórakozóhelyen, a dübörgő zene közepette Szilveszterezzen az anyuka a pocaklakóval. Egyrészt a túl hangos muzsika és a nagy zaj árthat a baba idegrendszerének, másrészt a lökdösődő embertömegben nagyobb eséllyel megsérülhet a kismama pocakja. Az pedig nem megoldás, ha egy sarokban töltve várjuk a visszaszámlálást, tehát jobb, ha kerüljük az ilyen helyeket.

Foto:123rf.com

Füstmentes szórakozás

Ha baráti társaságban töltjük a Szilvesztert, némiképp könnyebb ideális környezetet teremteni. Egy dologra viszont itt is fokozottan ügyelni kell, ez pedig a dohányzás. Az magától értetődő, hogy várandósan abszolút tilos a cigizés, viszont ezt a kismama körül lévőknek is be kell tartani. Tehát ha ez nem evidens a társaságnak, még a buli előtt érdemes jelezni, hogy mindenki egyformán jól tudja érezni magát.

Beépített jelzőrendszer

A kismamák fáradékonysága attól is függ, hányadik hónapban vannak. Többnyire nem a hajnali dínomdánom, hanem az elegendő pihenés, amire a szervezetük vágyik. Ezt pedig jelezni is fogja, de a legjobb, ha ezt megelőzve, kisebb megszakításokkal fűszerezzük az estét.

Fotó: 123rf.com

A tánc közti ücsörgés, miközben elfogyasztunk egy-két finom falatot a jó társaságban elegendő lesz, hogy ne erőltessük meg magunkat. Nyugodtak lehetünk, ha a baba elfáradt vagy megunta a szokatlan éjszakai üzemmódod, biztosan jelezni is fogja nemtetszését.

Ezeket az alapvető szabályokat betartva, egyik kismamának sem kell otthonában várni a következő év kezdetét. Persze, ha úgy érzi, volt már és lesz még számtalan Szilveszter, amikor mulatozhat a barátaival, dönthet a csendes családi kikapcsolódás mellett is.

http://napidoktor.hu/cikk/86.16794/Veszelyes-az-almale
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.