Hozzávalók
6 db kb. 10 x 10 cm-es banánsárga héjú sülttök szelet, 3 db kis, zöld héjú, makk alakú téli sütőtök, félbe vágva 1 1/2 ek összetört rozmaring, 3 ek vaj, 1,5 dl folyékony (megmelegített) méz
Elkészítés
A tökökből távolítsunk el minden magot. Egy fém tepsit béleljünk ki alufóliával (a későbbi könnyebb tisztíthatóság érdekében), majd helyezzük el benne a tököket egymás mellett, egy sorban. Mindegyik darabot vékonyan kenjük meg vajjal, majd szórjuk meg a rozmaringgal, (kb. 1/4 teáskanál jusson egyenként).
Körülbelül háromnegyed órát süssük őket a 175 C°-os sütőben, ekkor félig kész. Vegyük ki a sütőből, és gyorsan, hogy ne legyen ideje lehűlni, csepegtessük meg a tetejüket a mézzel, majd még egy háromnegyed órára tegyük vissza a sütőbe. Forrón tálaljuk, egy-egy fajtát adagonként. Hat adag lesz belőle.
Terítékenként egy kiskanalat adjunk, amivel a húsát kikanalazhatjuk, és egy kis villát, amivel a darabokat kanalazás közben tartjuk, hogy ne csúszkáljanak a kistányéron. Ínyenceknek egy kis pohár mézet is adhatunk melléje.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.