Fejenként körülbelül 100 gramm zsírt fogyasztunk naponta, ez 10%-kal több az ajánlottnál. A növényi eredetű zsír - például növényi olajok - egészségesebb, mint az állati eredetű zsiradék (sertészsír, zsíros húsok, sajt, vaj) fogyasztása. A növényi eredetű zsírok ugyanis egészségügyi szempontból sokkal kedvezőbbek, mint az állati eredetűek.
Telített és telítetlen zsírsavak
A zsírokat kémiai szerkezetük alapján telített és telítetlen (egyszeresen és többszörösen telítetlen) zsírokra osztjuk. Összetételük alapján elsősorban abban van különbség, hogy a növényi sejtekben, így a növényi eredetű táplálékokban egyáltalán nincs koleszterin, mely az érelmeszesedéses betegségek, például a szívinfarktus vagy a stroke elsőrendű rizikófaktora. Ehelyett úgynevezett növényi szterineket tartalmaz, melyek a koleszterin felszívódását gátolják, sőt kedvező érelmeszesedés elleni hatásai is vannak.
A másik előny a növényi eredetűek javára, hogy a sertészsír telített zsír tartalma 41%, míg a napraforgóolajé csak 12%. Ennek jelentőségét az adja, hogy a telített zsírok kétszer olyan mértékben emelik a koleszterinszintet, mint a táplálkozással bevitt koleszterin. A növényi olajokban pedig 88% egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsav van (26 ill. 62%).
Ez nem csak a 100%-ban finomított napraforgómagból készült magyar napraforgóolajra, de bizonyos fokig más olajokra is jellemző a zsírokkal szemben. Emellett a magokból készült olajokban olyan úgynevezett antioxidánsok is vannak, melyek számos betegség, főleg a daganatos betegségek keletkezését elősegítő szabad gyökök megkötésében is szerepet játszanak. A növényi olajok alkotói túlnyomó részben a telítetlen zsírsavak, közülük főleg a halakban előforduló, illetve olívaolajban is található omega3 zsírok védő hatásúak az infarktus ellen, növelik az infarktus elleni védőfaktor szintet, a HDL koleszterint.
Mennyi és milyen növényi olajat fogyasszunk?
Sütéshez, főzéshez, salátaönteteknek kizárólag csak ezt, például a hazánkban legelterjedtebb napraforgóolajat. Az egészségügyi felvilágosítás hatására már nagymértékben csökkent a sertészsír felhasználása, az ideális a 100%-os felhasználás lenne.
Az elhízás szempontjából viszont nem vétkezünk az olajok bőségesebb felhasználása esetén sem.
Ugyanis bár az olaj a zsírral azonos kalóriát tartalmaz, azonban a húsz éve szorgalmazott zsírkorlátozó diéták az elhízás kezelésében csődöt mondtak a gyorsan felszívódó szénhidrátok korlátozásával szemben. Az új trend az elhízás kezelésében egy alacsony (lassan felszívódó) szénhidrát-, valamint bőséges fehérje bevitel, valamint az állati zsírok minél nagyobb cseréje növényi eredetűekre.
Miután a növényi olajokat több szempontból sem kell korlátozni, elérhetjük akár a napi 100 grammot is, bár figyelembe kell venni a hosszú távú fogyókúrában javasolt kalóriabeviteli határokat (1200-1500 kcal/nap). A zsírlerakódáshoz kevésbé járulnak hozzá a bevitt zsírok, olajok, inkább a gyorsan felszívódó szénhidrátok (cukor, fehérkenyér, rizs, krumpli, tészták) fogyasztása okozza, melyek a gyors vércukor-emelkedés által kiváltott inzulin-elválasztásra szénhidrát, illetve zsír-átalakulást hoznak létre. Hazánk „napraforgó nemzet”, így gyorsan, természetesen hozzáférhetünk a minőségi napraforgóolajokhoz és nem kell teljesen áttérnünk a mediterrán étrend egyik főkomponensére, az egyébként szintén kedvező olívaolajra. A repce-, tökmag-, kukoricacsíra olaj is remek választási lehetőség lehet, de jóval kevésbé terjedt el.
A zsírbevitel a zsírban oldódó A, E, D, K vitaminok felszívódásához is szükséges, a növényi olajok erre a célra is megfelelnek.
A 90-es években még dominált hazánkban a sertészsír fogyasztása, majd a sütésben, főzésben elsődlegesen a napraforgóolaj került előnybe. Közben az infarktusos halálozás is csökkent, évi 15000-ről 7500-ra, a várható élettartam az 1993-as 69 évről 2010-re 5,4 évvel, 74,4 évre nőtt. Erre a korszerűsödött orvosi, kardiológiai ellátásnak, de a megelőzésnek, többek közt a koleszterinszint csökkentésnek és a táplálkozás bizonyos mértékű megváltozásának, feltehetően a növényi olajok előtérbe kerülésének is hatása lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.