Az élet kenyere

egészséges étkezés
PUBLIKÁLÁS: 2012. február 13. 10:01
Azzal a céllal, hogy a kenyeret és a kenyeret készítő embert a fókuszba helyezze a verseny napjára. A mindennapi kenyerünk, amely magasztos kifejezéssel, az ókori ember szóhasználatában azt jelentette „az élet”- mindennapi megítélését szeretnénk javítani. Az idei kenyér seregszemlét a GastroPan Egyesület a Magyar Pékszövetséggel közösen rendezte meg.

„Nemzet Kenyere” verseny zajlott Budapesten az UKBA kiállításon. A fenti szlogennel indította el a GastroPan (Kárpát-medencei Magyar pékek és cukrászok) Egyesület 2011-ben, a „Nemzet Kenyere Magyar Pékek Kenyérversenye Határok Nélkül” című versenyét.

Azzal a céllal, hogy a kenyeret és a kenyeret készítő embert a fókuszba helyezze a verseny napjára. A mindennapi kenyerünk, amely magasztos kifejezéssel, az ókori ember szóhasználatában azt jelentette „az élet”- mindennapi megítélését szeretnénk javítani. Az idei kenyér seregszemlét a GastroPan Egyesület a Magyar Pékszövetséggel közösen rendezte meg.

A szibériai hideg, a hófúvások, a nehéz közlekedés dacára megmutatta a pékszakma, hogy minden külső körülménnyel dacolva teljesíti a feladatát, ha a fogyasztó elé kell állnia.A versennyel közel szerettük volna hozni azokat az embereket, akik sütik a kenyeret - azokkal, akik fogyasztói a világ legfontosabb élelmiszerének. A seregszemlére jelentkeztek Erdélyből az ezeréves határ közeléből ahol a jellegzetes Székely Pityókás kenyeret sütik, felvidék jellegzetes ízeit is elhozták, de a hazai pékek is bemutatták egyedi gyártású kenyereiket.Az UKBA kiállításon megrendezett verseny kettős célt szolgált, a fogyasztó megnézhette és megkóstolhatta, az igazi nagyanyáink ízeit megjelenítő kenyereket, de találkozási lehetőséget biztosít a világban élő és dolgozó magyar pékeknek is. A mai rohanó világ, részben szétszakította a kenyér gyártója és fogyasztója közötti személyes találkozás lehetőségét. A kereskedelem beékelődött a folyamatba, személytelenné változtatta a kenyér és az ember kapcsolatát.

liszt1

A versenysorozattal az a célja a szervezőknek, hogy megmutassuk a pék kreativitását, az szakma iránti elhivatottságát, a szakma iránti alázatát. Mert ahhoz, hogy minden reggel friss kenyér legyen az aszatokon, a péknek minden éjszaka és minden ünnepnapon dolgozni kell.A verseny a külső körülmények hatása ellenére sikerrel zajlott le.A „Nemzet Kenyere” 2012 évi győztese és egy évig a cím birtokosa, Irimiás Péter Erdélyben -Érmelléken született, de Magyarországon, Andornaktályán dolgozó pékmester lett, a „Koppány Aranykenyér” névre keresztelt termékével.A második helyezett Viszokai Bertold a Lökösházi Wamsz pékség tulajdonosa, a kenyér neve „Lökösházi Kenyér”. A verseny harmadik helyezett terméke, a szakma jövőbeli céljait megszemélyesítő biotechnológiával készült kenyér, a „ Bio kendermagos rozsláng cipó”lett, melyet a hazai biotechnológia úttörőjeként megismert, Lábatlani pékmester Ollé Sándor sütött. Kiemelést érdemel még a legtávolabbról 790 km távolságról érkezett versenyző, a negyedik helyezést elért, Kézdivásárhelyi Székely Pékség, „Székely Pityókás” kenyerével. A verseny üde színfoltját jelentette 4 fős a család Székely népviseletükkel, melyet mindannyian büszkén viseltek.

A szakmai zsűri avatott ítészei mellett a „Nemzet Kenyere” versenyt a fogyasztók is minősítették, a kenyereket bárki megkóstolhatta és a szavazatával segíthette a számára legjobbnak ítélt kenyeret. A fogyasztók szavazata alapján a közönségdíjat a Szlovákiából Komárnóból érkezett Janik József a BAKER-pekáreò- pékség tulajdonosa érdemelte ki. A következő „Nemzet Kenyere” versenyt 2013 évben Marosvásárhelyen rendezi meg a szervező GastroPan Egyesület.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.