Gyász tengeren innen és túl

Halottak napja november másodika, előtte egy nappal pedig mindenszentek ünnepét tartjuk. A népi kultúrában sok színes hagyománya van, a szokások is kultúránként mások.

Mindenszentekkor, majd halottak napján megtelnek a temetők, összejönnek a családtagok, hogy eltávozott szeretteikre emlékezzenek. Koszorúkat, virágokat visznek a sírokra, gyertyát gyújtanak az elhunytakért. A Mindenszentek ünnepe már a nyolcadik században is létezett, de a szokások, hagyományok kultúránként változók.

Mindenszentek ünnepét III. Gergely pápa vezette be, az ő kezdeményezése nyomán alakult ki a szokás, hogy a kereszténység elismerése után, a vértanúk mellett emlékezzenek meg az emberek a szentté avatottakról is. 732-ben mindenszenteknek, azaz az egyház szentjeinek ajánlotta a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját. Mindenszentek ünnepe nem a vértanúk ünnepének újra értelmezése volt, hanem független attól. Annyi bizonyos, hogy a 8. századtól említik november elsejét mindenszentek dátumaként.

A halottak napja önálló ünnep az elhunytakról zsolozsmákkal illetve szentmise-áldozatokkal való megemlékezést 998-ban rendelte el Szent Odilio chunyi apát. Nyugat-Európában már a 12-13. században elterjedt mindenhol a szokás, nem maradt ki Magyarország sem. Kevés olyan hagyomány van, mely napjainkig megmaradt - de ez igen. Ma is ekkor emlékezünk halottainkra. Nemcsak a katolikusok, minden vallás ünnepe ez igaz, a reformátusok csak a szokásjog alapján emlékeznek meg róla, és nem a templomban.

A gyász illemtana és fajtái

A gyász tetőtől talpig átjárja az embert, van illemtana és fajtái is. Nem lehet például akárhogyan közölni a halálhírt a hozzátartozókkal. Természetesen ez a világ egyik legnehezebb feladata, a hírt hozónak vagy azt telefonon közlőnek fel kell készülnie a kétségbeesésre, a szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokra.

Más kérdés, ha levélben, táviratban értesül a hozzátartozó a tragédiáról. Egy biztos, a kenetteljes modortól tartózkodjunk, amikor részvétet nyilvánítunk: mély együttérzés érződjön a hangunkon. Ajánljuk fel segítségünket, részvételünket az ügyintézésben, javasoljunk a hozzátartozónak a temetés utánra valamilyen programot, amellyel támogatjuk őt. Majd eldönti, hogy él-e a lehetőséggel, vagy sem.

Legyünk tisztában azzal, mik a szokások, hogyan jelenjünk meg egy temetésen, mit illik mondani, tenni, és mit nem. Több féle módja van annak, hogy értesítsünk másokat a halálhírről. Közölhető az elhalálozás ténye a temetés, a hamvasztás, az istentisztelet helye és időpontja szerint. Az értesítésen általában áll egy, alkalomhoz illő vers. Mindig tekintettel kell lenni etéren a hozzátartozókra, figyelembe kell venni az ő kérésüket, kívánságukat is. A részvétlevelekre illik válaszolni, köszönetet mondani.

A temetésre koszorút szokás küldeni, a rendelést leadónak ilyenkor jeleznie kell, kinek a nevében készüljön a koszorú. Hamvasztásnál általában egy szál fehér virágot illik vinni, csomagolás nélkül. Gyakori, hogy a hozzátartozók azt kérik, a virágra szánt pénzt inkább adományozzák valamilyen jótékony célra.

A temetésen, gyászmisén való jelenlétünkkel jelezzük, hogy egy közösségbe tartozunk, melynek fájdalmát szeretnénk enyhíteni. Öltözködésünk legyen visszafogott, egyszerű szabású, fekete vagy sötét árnyalatú ruhában jelenjünk meg, ne hivalkodjunk lehetőleg semmilyen kiegészítővel.

A gyászt más és más módon élik meg a különböző kultúrákban. A magyar népi hagyományban azt vallják, a halál beálltakor rögtön ki kell nyitni az ablakot, mert akkor szabad utat engedünk a távozó léleknek. Vannak népek, ahol siratják a halottakat, hangosan jajveszékelnek, másutt viszont tánccal és énekkel búcsúznak tőlük.

Egyesek böjtölnek, ha szerettük elhalálozik, más kultúrákban éppen lakomát ülnek egy halálesetet követően. Dél-Amerikában november elején az elhunytakkal való újra találkozást ünneplik, mégpedig zenés-táncos mulatsággal és tequilával. A caiapo indiánok a gyász ideje alatt nem nyírják le hajukat és szakállukat.

Nem mindegy, mikor és hogyan távozik a lélek

A különböző kultúrákban más és más a felfogás arról, mikor is távozik valójában a lélek, ha a test már halott. Sok helyen hiszik, hogy a halál után is van élet, de más formában. A kereszténység és az iszlám azt hirdeti, hogy a lélek vagy mennyországba, vagy pokolra jut, tettei és életvitele alapján.

A lélekvándorlásban hívők szerint új testben éled újjá az, aki meghalt. Több kultúra van, ahol a halottakat ellátják tárgyakkal, mert azok segítik őket a haláluk után. A görögök például pénzt raknak halottaik szemére, mert a hiedelmeik szerint a lelküket Charon révész vitte át a Styx folyón az alvilágba, pénzért.

Különféle módszerek vannak arra is, hogy megakadályozzák a lélek visszajárását. Egyes kultúrákban azt vallják, a lélek nem távozik azonnal, ezért arról addig is gondoskodni kell. Az orosznál szokás volt a halált követő kilencedik napig minden nap kenyeret, sót és vodkát kihelyezni az ablakpárkányra. Hiedelmeik szerint csak a 40. napon távozik valóban a halott lelke, ezt nagy lakoma követi. Európa több részén a gyász idején szokás volt megállítani az órákat és eltakarni a tükröket.

India egyes területein és a Fidzsi-szigeteken a halottat egy külön erre a célra vágott nyíláson át vitték ki a házból, kunyhóból, és a lyukat utána újra befedték, hogy ezzel akadályozzák meg a lelkek visszajárását.

A halottak birodalmába egy, folyón keresztül húzott kötéllel segítették át elhunytakat a panamai cuna indiánok. A kötél a halottasháztól indult. A legközelebb folyón közlekedő kenus dolga volt a kötelet elvágni. Úgy hitték, a halott így nem talál vissza és biztosan nem lesz szellemjárás.

A Dél-Borneóban élő ingadju-dayakiak kétszer rendeznek temetést, mivel az ő hiedelmeik szerint a lélek még egy évig biztosan velük van. A kameruni bamilekek azonban nem temetik a házuk közelébe azokat, akik öngyilkosság, italozás, boszorkányság vagy netán villámlás áldozati lettek, mert fertőzőnek tekintik a halálukat. Aki "természetes" módon halt meg, az a család körében maradhat.