A Journal of Clinical Oncology legfrissebb számában bemutatott vizsgálat szerint az újonnan diagnosztizált betegek esetén a túlélést alapvetően befolyásolja, hogy a betegek minként vélekednek életminőségükről: a helyzetüket jobbnak ítélők átlagosan közel 6, míg a szegényebbek 2 évig élnek a diagnózist követően. Objektív mérőszámok (például életkor, daganatos stádium, a rák biológiai viselkedése, illetve más egészségügyi tényezők) nem teljesen magyarázzák meg a megfigyelést.
Az életminőség összetett fogalom, mely az egyén saját fizikai, mentális, és érzelmi egészségéről alkotott képét jellemzi. Korábban számos tanulmány jutott arra a következtetésre a rákos betegek hosszútávú túlélése és az életminőség között kapcsolat van, ezért az orvos „Hogy van?” kérdése nem csupán udvariassági formának tekinthető. Jeff A. Sloan professzor és munkatársai a Mayo Klinika anyagából 2442 tüdőrákkal kezelt beteg túlélését elemezték ki.
A betegeknek a diagnózis felállításának környékén kellett életminőségüket jellemezni egy 0-tól 100-ig terjedő skálán. A betegek 21 százaléka jellemezte életkörülményeit igen rossznak, vagyis adott 50, vagy az alatti értéket magának. Ez a csoport átlagosan jóval rövidebb ideig élt: 1,6 évig, szemben a maguk helyzetét jobbnak látó csoporttal, akiknél ez 5,6 év volt. Mindazonáltal a két betegcsoport között egyéb különbségek is jelen voltak: a rosszabb csoport között férfiúi túlsúly volt, többen dohányoztak, és gyakrabb volt a betegség előrehaladott állapota. A statisztikai súlyozás azonban rávilágított, hogy az életminőség valódi befolyásoló tényezője a túlélésnek.
A megállapítás a betegség kezelésének újabb aspektusait veti fel: a depressziót, a fáradtságot esetleg pszichoterápiás, vagy gyógyszeres eszközökkel lehetne kordában tartani. Ugyanakkor az anyagi problémákat nonprofit csoportok enyhíthetik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.