A vegetarianizmus a nevéből eredően az a táplálkozási gyakorlat, melynek követője bármilyen állat megölésével elkészített táplálék elfogyasztását elveti. A vegetarianizmus - mint fogalom és elterjedt táplálkozási gyakorlat - első feljegyzései a Bibliából valók. Isten az embernek, megteremtése után növényi táplálékot rendel.
Több formában létezik, aszerint, hogy a húson kívül mely ételek fogyasztása tilos. Vannak, akik elutasítják a tejet és a tejkészítményeket, tejtermékeket, vagy a tojást. A szigorúbb vegán táplálkozás semmilyen állati eredetű ételt nem enged meg, tehát ezek sem fogyaszthatók, és még a mézet is tiltják. A nyers-evők emellett még főtt vagy sült ételeket sem esznek.
Vegetáriánus étrend-piramisok
A vegetarianizmus, ha okosan és szakszerűen hajtják végre önmagában semmilyen veszélyt nem rejt, hiszen a húsokban lévő tápanyagokat növényi eredetű táplálékok által is be lehet vinni a szervezetünkbe.
Kétféle vegetáriánus étrend-piramis létezik, az egyiket a Harvard, a másikat a kaliforniai Loma Linda Egyetem kutatói dolgozták ki. A két ismert vegetáriánus piramis a teljes kiőrlésű gabonákra, a hüvelyesekre, a zöldségekre és gyümölcsökre épül, amelyekről úgy vélik, minden étkezésnél fogyasztanunk kellene.
Lehet belőle baj?
Oláh Ibolya dietetikus szerint a akkor tehetünk kárt magunkban, ha nem a megfelelő változatossággal étkezünk. Ha ez megtörténik elsősorban hiánybetegségek alakulhatnak ki.
A B12-vitamin alapvetően fontos a vérképzéshez, támogatja a fehérje anyagcserét. Szigorú vegán étrend mellett B12-vitamin hiány alakulhat ki, éppen ezért szükséges pótolni például szójalecitinnel, barnarizzsel.
A D-vitamin pótlásáról is gondoskodni kell, ha nem veszünk magunkhoz tejterméket! Ez döntő fontosságú a csontok szilárdsága szempontjából, D-vitaminforrás a zabpehely, a búzacsíra, a hidegen sajtolt olajak, tojás
Amennyiben valaki egyáltalán nem fogyaszt állati eredetű termékeket, sőt tejet és tejterméket sem, mindenképpen gondoskodnia kell kalciumpótlásról! Ebben az esetben szójatejjel, kalciummal dúsított narancslével, valamint olajos magvakkal, káposztával, szárazbabbal, és halakkal juthat ehhez az ásványi anyaghoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.