Megszólalt a Hip Hop Boyz nyomorgó sztárja: fillérekből tartja el szívbeteg édesanyját Krisztián – Videó

Mint ahogy elsőként a Bors megírta, súlyos anyagi nehézségekkel küzd Kalocsai Krisztián, a Hip Hop Boyz egykori énekese. A koronavírus járvány első hullámában az összes bevételi forrásától elbukott, a számláit sem tudta fizetni, a telefonját is kikapcsolták. Kalocsai sorsa két éve kezdett rosszra fordulni, a feleségével megromlott a kapcsolata, és a várt sikerek sem jöttek sem a test­építésben, sem a vállalkozásaiban.

© TV2

Édesanyja szívbeteg, aki vele él és ő tartja el, így igencsak nagy volt a pánik, hogy mihez kezd magával. Most a Tények Plusznak mesélt erről ismét.

Ez is érdekelheti

Tönk szélére került a Hip Hop Boyz sztárja

Demcsákot senki sem segíti anyagilag

Pál Éva magára talált: Ahogy a siker, úgy a kudarc sem tart örökké

– Ugye bevétel nélkül nehéz élni, főleg egy édesanyát fenntartani, egy házat fenntartani, két kutyát fenntartani. Nem is tudom, hogy csinálom, de csinálom. Valahogy meg tudunk élni, ha 200 forint kell, mi 120-ból kihozzuk – mondta Krisztián, aki úgytűnik, cikkünk megjelenése után sem tudta még rendezni az anyagi helyzetét.

Lazac, töltött káposzta, pulykasült? Segítünk, hogy mi kerüljön karácsonykor az asztalra

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors