Celeb

Koholák Alexa kezd hasonlítani régi önmagára:  rengeteg hájtól szabadult meg egy hónap alatt

Bors

Létrehozva: 2021.08.15.

Bő egy hónapja Koholák Alexandra egy videóban mutatta meg követőinek, hogy alaposan meghízott. Zenei karrierje miatt elhanyagolta az edzést, amit az alakja bánt. Kőkemény munkával és kitartással azonban elérte, hogy elkezdtek kirajzolódni a hasán a kockák.

Alexandra mindig is ügyelt a megjelenésére. Egy időben műszempillával, műkörömmel, póthajjal, mellimplantátumtól duzzadó mellekkel láthattuk, ma már azonban a természetesség híve, csak egy kis ajakfeltöltést vállalt be nemrégiben.

A mellimplantátumait is kivetetette, egyedül a mozgással nem hagyott fel. Gyakran látogatta az edzőtermet, de azzal, hogy elkezdett DJ-nek tanulni erre nem jutott ideje, így jelentős súlyfelesleget szedett fel. Hogy mennyit, azt az Instagramra feltöltött videójában bárki megnézhette.

„Megpróbálom nektek a lehető legelőnytelenebb videót összehozni, még tokám is van, kész, ennyi. Jó, oké. Has, kar…az a legdurvább, az tényleg nagyon durva. Jelentem, tessék, ő az. Soha nem voltam ennyire elhízva, soha. Aki ismer, az tudja, hogy én azért eléggé odafigyeltem mindenre, hogy hogy nézek ki, mit eszem, edzek-e naponta, stb., stb., de most sokkal fontosabb  volt a zene és az, hogy megtanuljak zenélni és ne azzal foglalkozzak, hogy hú, most mennyi kalóriát vittem be. Nikinek volt egy marha jó mondata, ami nagyon sokat segített, hogy mindenkinek vannak ilyen időszakai, és én megtaláltam azt a dolgot az életben, amiért érdemes volt bevállalni. Ú, a cicim is mekkora, te jó ég, nagyon durva. Na, szóval innen jó győzni! Alapvetően én pajzsmirigyes is voltam, vagy vagyok, most már szerintem nem, szóval az sem segíti a jelenlegi helyzetemet. Nem ez a lényeg, meg tudom csinálni, és te is meg tudod csinálni, és folyamatosan jelentkezni fogok ezzel kapcsolatban, hogy igenis ne fogadd el úgy önmagad, hogyha nem szereted magad és változtatni szeretnél. Nem az a megoldás, hogy elfogadsz mindent, mert meg tudod csinálni” – osztotta meg a túlsúllyal kapcsolatos érzéseit a videóban.
Alexa ismét elkezdett edzeni járni, kora hajnalban kelt, emellett átállt az egészséges étkezésre.

"Egy kis helyzetjelentés: Ma 04:30- kor keltem, egyszerűen nem tudtam aludni mert tudtam, hogy ma hosszú napom lesz. Előző este megcsináltam a kajám és reggel már 8-ra a teremben voltam. Őszinte leszek, marha nehéz volt a tegnapi láb edzés után ma edzeni egy ismét brutálisat és már néha a sírás kerülgetett…(ezután készült a kép) Aztán képzeljétek el, hogy volt bennem a cardio végén egy pont, ahol egyszerűen átfordult bennem a világ és megértettem miért jött fel ez a “40” kiló. (Ennyire én sem voltam hízékony). Mintha megvilágosodott volna előttem minden. Aki követ egy ideje, tudja, hogy nekem az edzés kb. fanatikusan a mindennapjaim része volt. IMÁDTAM csinálni, de az elmúlt időben elkényelmesedtem és megmondom őszintén a motiválatlanságom és az önsajnálatom győzött. Én nem akartam edzeni… Ez leginkább a SPIRITFIT edzés csődje hozta. Ahogy beindult volna, jött a Covid és most áll bennem össze, hogy nekem ez egy trauma volt. Nem, nem lesz újra SPIRITFIT, mert a TECHNO vette át a helyét..”

Kitartásának és elszántságának köszönhetően rengeteget fogyott.

„Már csak “30 kilót” kell leadnom. Ebbe munka van, senkit nem akarok áltatni. Edzés, diéta és fogszabályzó.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715043013
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715043013
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715043013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715043013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség