Botrány

Durván beleálltak Tuvic Aleksandra párjába: „Szerencsétlen Szandi”

H. L.L.

Létrehozva: 2025.05.06. 10:00

Módosítva: 2025.05.06. 10:54

Kiderült: fiút vár a Kőgazdag Fiatalok sztárja. A kommentelők csúnyán beszóltak Tuvic Aleksandra párjának, amiért szerintük borzasztóan viselkedett a babaváró bulin.

Nagy port kavart a médiában az az örömhír, amit a Kőgazdag Fiatalok sztárja osztott meg hetekkel ezelőtt. Tuvic Aleksandra ugyanis közösségi oldalán jelentette be azt, hogy várandós. A kismama a Borsnak beszélt először és utoljára terhességéről, ugyanis közhírré tette, hogy visszavonul.

Tuvic Aleksandra
Tuvic Aleksandra úgy döntött, hogy várandósságát megtartja magának és visszavonul a nyilvánosság elől (Fotó: Origo)

Tuvic Aleksandra terhessége miatt visszavonult

Nagyon boldogok vagyunk, hogy bővül a családunk, de úgy döntöttünk, hogy egyelőre szeretnénk megtartani mindezt magunknak és a családunknak, barátainknak. Nem akarom, hogy a gyermekem a médiában szerepeljen, addig ameddig esetleg ő úgy nem dönt. A lényeg, hogy minden rendben velünk, nagyon várjuk a kisbabánkat

– mondta lapunknak három héttel ezelőtt Kőgazdag Szandi.

A műsor másik sztárja, Bárány Aurél pedig szintén megszólalt a Tuvic Aleksandra várandóssága kapcsán: „Ha nekem lenne gyerekem, akkor biztos, hogy megosztanék különböző fotókat a közösségi médiába. Lehetséges, hogy az arcát nem raknám ki, de mondjuk a lábacskáját biztosan. Persze ez a gyerek édesanyjától is függ. Én nem tűnnék el emiatt a nyilvánosságból, ebben 100%-ig biztos vagyok” – nyilatkozta a Borsnak nemrég Kőgazdag Aurél. A kőgazdag fiatal ismeri személyesen Szandi párját is, akiről azt mondta, hogy „Egy nagyon jófej csávó”.

Kiderült Kőgazdag Szandi babájának neme

Tuvic Aleksandra viszont nemrégiben megosztott egy olyan videót Instagram-oldalán, amiben az látszik, hogy tartottak egy hatalmas babaváró bulit, amin kiderült a kis magzat neme. A feltöltött fotókból is videókból kiderül, hogy a sztárnak kisfia lesz, azonban az internet népét nem annyira ez érdekelte. Ugyanis az örömhírt tartalmazó felvétel eljutott a Redditre is, ahol az internetes közösség népe nem kegyelmezett a kőgazdag kismamának és kedvesének.

Tuvic Aleksandra
Tuvic Aleksandra párja érdekesen viselkedett a babaváró bulin (Fotó: Szabolcs László)

Kőgazdag Szandi rossz férfit választott?

A kommentelők azon háborodtak fel, hogy a videón Tuvic Aleksandra párja, mikor megtudta milyen nemű lesz a kisbabája, akkor nem kedvesét ölelte meg, hanem egyből rohant a barátaihoz. A felvételen látszik, hogy maga Szandi is meglepődött párja reakcióján, de aztán egy barátnője odament hozzá és megölelte. Valószínűleg a várandós kőgazdag fiatal nem sértődött meg az eseten, ugyanis megosztotta ezt közösségi oldalán. Mindenesetre az internet népe csúnyán odaszólt a gyermeket váró párnak.

Ki ilyen tuskó, hogy nem a párjával örömködik, hanem ott hagyja mint egy darab sz*rt és a spanok nyakába ugrálgat, mint egy bakkecske?

– tette fel költői kérdését egy internetező. De többen is kifejetették azt, hogy szerintük ez egy intő jel lehet Szandi részéről arról, hogy egy rossz férfit választott párjául.

Szerencsétlen Szandi... én totál kiakadnék. Haverjaival akarja vállalni a gyereket vagy mi?” – írta egy hozzászóló.

Elképesztő szomorú ez a videó, és minden tiszteletem a barátnőé, aki odaszaladt. Ki milyen virágot szakít, olyat szagol” – fejtette ki véleményét egy kommentelő.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek