Miló Viktória betegsége még mindig nem múlt el, így az idei húsvét alkalmával úgy döntött, hogy rendbe teszi otthonát. A világbajnok ökölvívó elmondta, még nem vert locsolót, viszont párt választott már közülük.
„Múlt hét csütörtök óta tart a betegségem. Beszedtem egy doboz antibiotikumot és egyszerűen semmi nem történik, nem érzem jobban magam. Valószínűleg a kimerültség is közrejátszik abban, hogy nehezebben gyógyulok fel” – kezdte Miló Viktória, akinek az idei húsvéti ünnepeire hatással van a betegsége.
A betegségem következtében az idei húsvét alkalmával nem lesz nagy mulatás. Igaz, nagypénteken még dolgozom, utána az egyik tanítványomhoz vagyok hivatalos ebédre. Onnan haza jövök és a húsvét alatt végre alkalmam nyílik kitakarítani az otthonomat és rendbe tudom tenni a kertem. Muszáj most megcsinálnom, hiszen az elkövetkező időszak nagyon mozgalmas lesz, jönni-menni fognak a barátok és a családtagok nálam
– mondta Miló Viki, majd a húsvét kapcsán kitért a locsolóira is.
„Még egyetlen locsolót sem vertem meg” – mondta nevetve, majd így folytatta:
Valószínűleg azért hervadok ennyire, mert már vagy öt éve nem locsolt meg senki. Gyerekkoromban ez azért nagyban más volt, hiszen az édesapám edző volt és a tanítványai egymásnak adták a kilincset, hogy meglocsolhassanak. Nem csak hétfőn, egy egész héten keresztül. Szó, mi szó: nagyon el voltam kényeztetve akkoriban, locsolás szempontjából. Anyukám imádott főzni, nagyon jó kajákat csinált olyankor. Mindig ott bandáztunk nálunk
– emlékezett vissza tinikorára Miló Viktória, aki locsolói közül választott magának párt – ahogy ő mondja – az elkövetkező időszakra.
„Tinilányként mindig közülük választottam ki az aktuális pasimat az elkövetkező időszakra, hiszen rengeteg jóképű fiú fordult meg nálunk, hiszen imádták édesapámat és a családunkat is. Szóval igen, nálam mindig a húsvét volt a párválasztás időszaka tinédzserként” – mesélte nevetve a sztárbokszoló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.