Nem bírta Lékai-Kiss Ramóna édesapja, záporoztak a könnyei - Videó

Lékai-Kiss Ramóna
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 23. 17:40
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence megosztották a legutóbbi élményeiket.

Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence örömmel meséltek A Nagy Duett második élő showjába való továbbjutásukról, miközben megosztották a legutóbbi élményeiket és a produkcióra kapott visszajelzéseiket. Bence kiemelte, hogy az első élő adás alatt nagyon jól érezték magukat, és rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptak.

Lékai-Kiss Ramóna
Fotó: Bors

 

Nagyon jól éreztük magunkat az első adás alatt, nagyon jók a visszajelzések

– kezdte Bence, majd egy szívhez szóló pillanatról beszélt, ami még inkább megerősítette, hogy az élő műsor különleges élményt nyújtott számukra. Az anyukája sokat hallgatja az Olyan ő című dalt, amit elénekeltek. Rami szerint nagyon tetszett a családjának, a kisfiának, és édesapja még sírt is - írja a Tények.

A műsor folyamán Rami elárulta, hogy számára teljesen új élmény volt a színpadi szereplés, hiszen eddig csak zsűri vagy műsorvezető szerepben láthatták őt a nézők. Ez a helyzet számára egy teljesen új világot jelentett, de a család és a közönség reakciói csak tovább motiválták, hogy még jobban teljesítsen.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.