Két évtizede sokak számára fogalommá vált Bódi Sylvi neve. Az akkor huszonegy éves lány 2002-ben az ország Playmate-je lett, szexi kisugárzása pedig húsz év elteltével sem változott. A csinos modell címlaplányként is jól érezte magát a bőrében plasztikai beavatkozások nélkül, és ez a mai napig sem változott.
– Én mindig is a természetesség híve voltam és maradok is, a mai napig hozott anyagból dolgozom! – kezdte a hot! magazinnak nevetve a modell. – Félreértés ne essék: nem vagyok a plasztika ellen, sőt! Sok nőnek szüksége van ezekre a beavatkozásokra, hogy helyreállítsa az önbizalmukat, önértékelésüket, ami nagyon fontos! Az utóbbi időben viszont sokszor látom, hogy van, aki már átesik a másik oldalra, és nem tud megállni. A mértékletességet tartom fontosnak, hogy tudjuk, hol a határ, és ne akarjunk teljesen kifordulni önmagunkból! Sokan nehezen fogadják el az idő múlását. Én nem félek ettől: tudni kell szépen, méltósággal megöregedni. A kis ráncaimban benne van az életem minden vidám pillanata, és az öregedés az élet rendje. Minden kornak megvan a maga szépsége, ezt el kell fogadni. Ez nem azt jelenti, hogy ki kell zárnunk minden szépészeti beavatkozást: bizonyos kozmetikai kezelések minden nőnek sokat segítenek szerintem, de ne akarjunk húszévesnek kinézni, ha már túl vagyunk a hatvanon!
A csinos modell tehát az önelfogadásra törekszik, továbbra sem tervez plasztikai beavatkozást, inkább a testi-lelki összhangra fókuszál.
– Nagyon fontos szerintem, hogy kívül-belül rendben legyünk önmagunkkal! Sok esetben tapasztalom, hogy minden látszik az emberek arcán: a gonoszság megcsúfít mindenkit, míg a szeretet, a kedvesség még szebbé tehet bennünket. Fontos, hogy testileg-lelkileg harmóniában legyünk: a mozgás, a táplálkozás, az életmód, a pozitív nézőpont mind-mind összefügg egymással, és hozzátartozik az életünkhöz, a boldogságunkhoz. Én pedig örülök, mert nagyon-nagyon boldog vagyok!
Arra a kérdésre, hogy jelenleg egyedül vagy párkapcsolatban boldog-e, igencsak szűkszavú választ kaptunk a csinos modelltől.
– Szeretek és szeretve vagyok, de ennél többet nem szeretnék elárulni a magánéletemről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.