Gőzerővel robog tovább a TV2 tehetségkutatója, a Megasztár 2024-es évada eddig is sok meglepetést okozott, ez pedig most sem lesz másképp. Az eddigi megpróbáltatásokról és a harmadik élő show-ról mesélt Orbán Rudi és Dányi Robi.
Orbán Rudi legutóbb a veszélyzónában izgult a folytatásért, most elmondta:
– Nem volt kellemes a veszélyzónában lenni, de bíztam a nézőkben és a szavazatokban, és végül tényleg továbbjutottam – idézte fel a fiatal tehetség a Mokkában nyilatkozva, ahol a mindig szerény Dányi Róbert viszont így vélekedett:
– Én nem gondoltam, hogy egyeneságon továbbjutok. Már készültem másnak tapsolni, és amikor kimondták az én nevem, az szürreális volt – fogalmazott Robi, akinek a Megasztár-házban való élet is nagyon új tapasztalás.
– Kiskoromban még táborban sem nagyon voltam, ez az első nagyobb távollét a szüleimtől. De tudják, hogy az álmaimat élem meg, szeretnék, hogy minél tovább maradjak. Egyébként a szüleim mindig személyesen, a stúdióban drukkolnak nekem az élő show-ban, nagyon élvezik – újságolta el a Megasztár 7. évadának fiatal tehetsége, aki azt is elárulta, édesanyja mindig kedveskedik neki ilyenkor egy kis hazai koszttal:
– Most palacsintát kértem, azt fognak nekem hozni! – lelkesedett Robi, Rudi pedig elárulta, őt a menyasszonya buzdítja minden élő adásban a stúdióban.
A következő, vasárnapi adásban minden korábbinál nehezebb lesz a még versenyben lévő nyolc énekes számára: két számot is el kell énekelniük! Robi és Rudi elmondta, bár ez nagy feladat, izgatottan várják. Számukra nem jelent gondot egy esetleges angol nyelvű szöveg, viszont a korábbi adásban nem éppen a kedvenc dalaikat kellett előadniuk, ami megnehezítette a dolgukat. Ezúttal mindketten úgy érzik, hozzájuk illő, számukra kedves dalokkal lépnek színpadra, így bizakodóak az adást illetően.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.