A Jóban Rosszban színésznője, Sallai Nóra és kisfia szeptember 27-én szenvedett súlyos autóbalesetet Alsónémediben. A színésznő és gyermeke egy születésnapi ünnepségről tartottak hazafele, amikor megtörtént a baj. A Hunyadi és a Haraszti utca kereszteződéséből kanyarodtak ki balra, ám a sajtóértesülések szerint egy nagy sebességgel, 130-cal érkező BMW-s letarolta őket.
A kisfiút még a helyszínen újra kellett éleszteni, és Nórát is válságos állapotban emelték ki az autó roncsai közül. Azóta csupán annyit lehet tudni, hogy a színésznőt továbbra is intenzíven kezelik. Sallai Nóra kisfiáról ma kaptunk tragikus hírt, állítólag minden igyekezet ellenére a kórházban életét vesztette.
Már tíz nap telt el a tragikus baleset óta, ami örökre megváltoztatta Nóra és a családja életét.
A Bors telefonon elérte Szegedi László szakápolót, intenzív terápiás főápolót, aki részletesen elmondta, hogy általánosságban mi történhet Sallai Nóra színésznővel az intenzív osztályon, valamint hogy milyen időintervallum a legkritikusabb az édesanya számára.
– Az Intenzív Terápiás osztályon fenntartják a légzési, keringési életfunkciókat. Szükség esetén becsövezzük a mellkast, kialakult légmell, vagy folyadékgyülem miatt. Folyamatos a vérvétel, a sav-bázis háztartás fenntartása.
Ilyen súlyos baleset esetén az első hét, majd az ezt követő harminc nap kritikus időszak.
A tartós lélegeztetéshez szükséges a trachea intubációja, melyet leggyakrabban narkózisban, izomlazítás után végzünk. Ezt követően több fajta lélegeztetési mód közül választhatunk, melyek mindegyikének megvannak az előnyei, hátrányai. Asszisztált lélegeztetés esetén a beteg spontán légzésének támogatása, a kognitív, spontán légzés mellé a beállított módon támogatja a légzést. Kontrollált lélegeztetés esetén a betegnek nincs spontán légzése, mind volumenében és frekvenciájában a gép irányítja a légzést – kezdte a Bors megkeresésére Szegedi László, aki arra is kitért, mi várhat a Jóban Rosszban sztárjára a következő napokban, hetekben. Elmondta: Sallai Nóra lélegeztetőgépen van, a gépi lélegeztetésnek pedig valószínűleg szövődményei lesznek.
Az előzmények ismeretében, és a híradásokból értesülve azt lehet tudni, hogy további műtétek várnak a művésznőre, valószínűleg marad a gépi lélegeztetés, még akkor is, ha annak valószínűleg szövődményei is lesznek, elsődleges az emberélet.
A beteg ez idő alatt folyamatos észlelést, intenzív megfigyelést igényel. A tubus átjárhatóságának és pozíciójának ellenőrzése, a tüdők feletti hallgatózás, a beteg színe, körmei, bőre, általános állapota, eszmélete, tudata és viselkedése értékes támpontot adnak számunkra. A vitális paraméterek folyamatos mérése, invazív vérnyomásmérés, CVP mérés, a folyamatos kapnográfia és EKG monitorozás kiemelt jelentőségű – sorolta a szakember.
Bár a színésznő állapota a baleset óta válságos, a főápoló szerint mindent megtesznek a gyógyulásáért.
– A hazai kórházakban az intenzív osztályok műszerezettsége, felszerelése, az orvosok, ápolók szakmai tudása valóban világszínvonalú, minden esély megvan a felépülésre – emelte ki Szegedi László az alsónémedi baleset kapcsán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.