Mostanában Tolvai Reni egy kicsit hátrébb lépett a nyilvánosságtól, sokáig nem láthatta a közönség a televízió képernyőjén. Bár sokan azt hihették, hogy ennek a magánéletéhez van köze, de kijelenthető, hogy erről szó sincs.
– Egész évben az új lemezemen, a TR Albumon dolgoztam, és semmi másra nem volt időm. De amikor felkértek a Sztárban Sztár All Starsba, azonnal igent mondtam, nagyon örülök a lehetőségnek – mesélte az énekesnő, aki 23 másik hírességgel vágott neki, hogy hétvégente megmérettesse magát az átalakulós énekviadalban.
Mint emlékezetes, Renit a TV2 képernyőjén ismerte meg az ország a Megasztár 5. évadában, amit nem csak megnyert, de – úgy tűnik – életre szóló szerelmet is hozott neki Kállay-Saunders András személyében.
Tizennégy évvel ezelőtt, amikor még javában dübörgött a verseny, Reni szűkszavúan nyilatkozott a kapcsolatukról a hot! magazinnak.
– Eddig mindenki csak azt kérdezte tőlünk, hogy járunk-e. Erre a kérdésre nem tudok most sem egyértelmű igennel válaszolni – mondta akkor.
Végül a szerelmesek több mint egy évtizedig alkottak egy párt, majd hatalmas port vert fel a szakításuk. Innentől kezdve azonban szinte semmit nem tudni róluk biztosan. A rajongók folyamatosan találgatták, mi lehet velük, mert hivatalosan nem jöttek össze, de például egy buliban vagy a lány születésnapján együtt mutatkoztak. Tavaly azonban elég erős üzenetet küldtek: a díva új lemezén helyet kapott a Baby című duett Andrással.
Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél: Reni most megerősítette, hogy bár a Sztárban Sztár műsorában sok kihívás vár rá mind a dalok, mind az átalakulások tekintetében, a magánéletében minden nyugodt és kiegyensúlyozott. Amikor a hot! rákérdezett, hogy konkrétan Andrással éli-e ilyen boldogan az életét, vagyis rendbe jött-e a kapcsolatuk, nem tért ki a válasz elől.
Igen, lehet tudni, hogy kivel. Minden rendben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.