Lakatos Tícián 2019-ben nyerte meg a Love Island című társkereső valóságshowt, azóta pedig bokszedzőként dolgozott egy harcművészeti teremben. A 24 éves reality sztár tegnap este még megtartotta az edzéseit, de éjszaka szívinfarktust kapott és elhunyt. Tíciánt számos rokon, barát és kolléga gyászolja. A fiú közeli barátja, a klub egyik edzője lapunknak mesélt halálának körülményeiről, amelyek szívszorítóbbak, mint azt bárki gondolta.
Azt, hogy pontosan mi történt és mik voltak Tícián utolsó szavai, csak onnan tudhatjuk, hogy a fiatal edző szerelme épp vele volt közös otthonukban, amikor bekövetkezett a legrosszabb. A lánynak tehetetlenül kellett végignéznie, ahogy a párja meghal.
Éjfélkor történt, otthon, vagyis ott, ahol a párjával laktak. A barátnője előtt halt meg. Egyszer csak összeesett, csak annyit tudott mondani, hogy ’Ez mi’, utána elkezdett habzani a szája, megfeszültek az izmai és ennyi
– mondta a kolléga.
A megtört kolléga maga sem tudja felfogni a történteket, a csapás teljesen váratlanul jött, mondhatni egyik pillanatról a másikra:
Erre senki nem számított, egy szívinfarktusra nem lehet számítani. Hátsó- és elsőfali szívinfarktusa volt egyszerre, azt mondták. Tegnap is megtartotta mind a két edzést, semmi baja nem volt. A mentősök szerint 10 másodperc alatt zajlott le az egész, azt mondták, hogy azonnali halála volt.
A mentősök természetesen közel két órán át küzdöttek érte, mert ők sem akarták elfogadni, hogy egy ilyen fiatal élet ilyen korán véget érjen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.