Békülés

"Jó látni, hogy boldogok vagytok!" – hónapok után újra közös fotón Király Viktor és felesége

Natasha

Létrehozva: 2024.05.20.

Az énekes és a felesége hosszú hónapokig küzdött a házasságáért, a kemény munka pedig meghozta a gyümölcsét. Király Viktor és Anita megmentette a kapcsolatát, most pedig boldogabbak, mint valaha.

Király Viktor és felesége a legjobb példája annak, hogy ha valami elromlott, azt nem kell azonnal a kukába dobni. Ők sem tették ezt a kapcsolatukkal, akkor sem, mikor úgy tűnt, hogy a válás előrébb vezető lenne, mintha együtt maradnának. Szerencsére Viktorék inkább a küzdelmet választották, s bár biztosan voltak nagyon nehéz pillanataik, most mégis boldogabbak lehetnek, mint valaha.

Király Viktor SZL_6691
Király Viktor és felesége újra együtt! (Fotó: Szabolcs László)

Király Viktor: Szépen haladunk...

Az énekes házassága három év után került mélypontra, ráadásul olyannyira, hogy feleségével még külön is költöztek. Bár a páros eleinte tagadta, hogy bármilyen gondjuk lenne, később bevallották, hogy még sincs minden rendben köztük, ellenben a váláson nem gondolkoznak. Azon viszont annál inkább, hogy hogyan oldják meg a problémáikat. 

– Több szempontból is hullámvasút volt a tavalyi év, érzelmileg és szakmailag is. Hatalmas teljesítményt tettünk le az asztalra, hiszen megtartottuk a tizenötéves jubileumi koncertemet, ami brutálisan sikerült! Magánéleti szempontból viszont hullámvölgyön mentünk keresztül, ami azért is érdekes, mert soha nem mondtuk ki, hogy elválunk Anitával; maximum annyit, hogy hullámvölgyben van a kapcsolatunk, most viszont szépen haladunk, pozitív irányba – mondta korábban a hot! magazinnak Viktor, aki hosszú hónapokon keresztül nem volt látható Anitával, ám most végre megtörték a "csendet". A rajongók legnagyobb örömére egy családi fotót posztoltak, melyen jól látszik, hogy boldogabbak, mint valaha. Sőt, kisfiukat is megmutatták a nagyvilágnak, aki nemrég lett 4 éves.

A fotót IDE kattintva tudod megnézni!

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek