SZERELEM

Király Viktor megszólalt a házasságáról: Nagyon vékony jégen táncoltunk, közel volt a válás!

Dózsa Gabriella

Létrehozva: 2024.04.02.

Féltve őrzi a magánéletét Király Viktor, de most a 40. születésnapja apropóján kendőzetlen őszinteséggel beszélt házassága válságáról, mi vezetett a szétköltözéshez és arról is, hogy bár még csak félve mondja ki: minden rendben köztük.

A 2023-as év kemény próbatétel elé állította Király Viktort. A korábbi Megasztár győztes házassága komoly válságban volt, már csak egy cérnaszál választotta el őket Anitával a válástól. De küzdöttek egymásért, kapcsolatukért és most már meg tudják becsülni, ami van. 

Király Viktor és felesége
Király Viktor több meglepetést is kapott feleségétől, Anitától (Fotó: Instagram)

Király Viktor: Indulhat az aranykor!

Azt mondják, a 40-es szám komoly fordulópont egy férfi életében. A szülinapos Király Viktor is így gondolja, aki hisz azoknak, akik szerint a 40 a legszebb férfikor.

A 40 azért már egy jelentős szám, s bár nem sokkal másabb, mint a 39, azért először elég ijesztő volt, bevallom őszintén – kezdte lapunknak Király Viktor. 

Még emlékszem, amikor apám 40 lett, Jézusom és most már én is az apám korában vagyok, hát ijesztő gondolat. De sokan mondják, és próbálom elhinni, hogy ez a legszebb férfikor, ezért inkább így élem meg ezt a 40-et, hogy indulhat az aranykor!

Az énekes felesége, Anita nagyon kitett magáért, több meglepetéssel is készült férjének. Ebben volt egy belgiumi, zenei utazás, volt kettesben töltött pihenés és buli a barátokkal.

Anita tényleg mindent megtett, hogy szuper szülinapom legyen, bár én nem szeretem a meglepetéseket amúgy - nevetett. - Először szervezett nekem egy utat egy zeneszerző barátomhoz, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni, volt is egy közös dalunk, ami megjelent Bob Sinclair-rel. Ezt azért imádtam, mert két napig csak a zenéléssel foglalkoztam, semmi mással. Aztán mikor hazaértem, Anita mondta, hajnalban indulunk. Kérdeztem, hová már megint? Azt mondta, csak üljek be a kocsiba, átértünk Szlovéniába, ahol a gyönyörű tengerparti várost már régóta szerettük volna megnézni. Ott van egy fancy wellness hotel, ami szintén régi közös álmunk volt.

Viktor azt mondja, húsz év után ez volt az első szülinapja, ami teljesen száraz volt. Nem volt piálás, nagy buli, hanem két napig áztatták magukat a medencében, szaunáztak és együtt elmentek futni. Mind a ketten ellazultak, élvezték, hogy együtt vannak. 

„Azt hiszem, ennek így kellett történnie”

Mert mint az ismert, az énekes és gyönyörű felesége tavaly nagyon közel álltak ahhoz, hogy elváljanak. 

Még nem akarom elszólni magamat, még mindig óvatosan fogalmazok, de fél éve vagyunk együtt újra – folytatta Viktor. – Azt hiszem ennek így kellett lennie, kellett az, hogy egy bizonyos ideig külön legyünk. 

Mindkettőnknek rá kellett jönnünk, hogy ha nem vigyázunk, akkor ennek tényleg vége lesz, elveszítjük egymást. Lehet, főleg nekem kellett ez, hogy jobban becsüljük egymást. Nem tudom, hol csúszott el, de az utolsó időben már nem adtuk meg a kellő becsületet, tiszteletet a másiknak, mint ahogy nem fordítottunk elég időt, figyelmet a kapcsolatunkra. Csak eléldegéltünk egymás mellett. Szóval áldás volt, hogy így történt, mert erősebbek lettünk, sokkal jobban megbecsüljük, amink van! Ez fontos, már nem vagyunk tinédzserek, van egy gyermekünk, az 1 év 3 hónap alatt, amíg külön voltunk, rájöttünk, hogy nem akarjuk ezt elveszíteni! Nem azt mondom, hogy most mindig szent a béke, de dolgozunk rajta!

„Vágyom valami még nagyobbra!”

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy 40 évesen ott tart-e a karrierjében, ahol tervezte-e. 

Nagyon sok mindent elértem eddig, 15 éve megnyertem a Megasztárt, azóta úgy érzem sok mindent letettem az asztalra és ezekre én nagyon büszke vagyok. De most vágyom valami még nagyobbra, kicsit másra, mint amit eddig csináltam. Nem szakmát akarok váltani, ugyanúgy zenélni fogok, csak valami más irányban. Ez a 40 tényleg egy fordulópont és most kell keresni azokat az utakat, ahol igazán jól érezzük magunkat. Már nem fogok küzdeni azért, hogy előtérben legyek, de azért igen, hogy csakis olyan dolgokat vállaljak el, amiben jól érzem magam, meg ami előre visz! S ha ez sikerül és minden jól megy, akkor tíz év múlva, 50 évesen lesz egy olyan anyagi stabilitásom, hogy fél évet itthon, fél évet egy yachton tudjam tölteni a családommal mondjuk Horvátországban!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17148530_auto_resized.jpg
origo.hu

Szentkirályi Alexandra: Hol áll meg a troli Budán, főpolgármester úr?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27264_resized.jpg?avcount=1713667511
origo.hu

Kétmilliós női biciklivel bohóckodik Magyar Péter - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17148341_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Politológus: A NER-ből már ledobták az atombombát Magyar Péterre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27262_resized.jpg?avcount=1713667511
origo.hu

Meg akart menteni egy liftbe szorult nőt, majd szörnyű dolog történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713667511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713667511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vHeqUR8ym--boezQMo5mJOho_pUeQiT9nHYp7PK0b78/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2NmZkNmRhZDU3MDQzZWM4ZWE0YzY1MTBlMzhlZmU0.jpg
Harc

Durva balhé a Next Top Model Hungary-ben: Gabi nekiesett Pannának

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt