Jövő

Schobert Norbert Jr.: „Megvan hová mennék”

Létrehozva: 2024.02.09.

Itthon nemcsak a pofonokat osztja, hanem keményen tanul. Ifj. Schobert Norbert ugyanis Amerikát célozta meg, és azt is elárulta, hova költözne.

Nem unatkozik ifj. Schobert Norbert, hiszen teljesen kitölti az életét párkapcsolata, a tanulás és a sport. Ez a három dolog pedig szorosan összefügg, hiszen mindnek van egy bizonyos közös pontja: a jövő. Az ifjú titán már tavaly elmondta, hogy felsőfokú tanulmányait nem itthon, de még csak nem is Európában képzeli el. Szíve szerint az Egyesült Államokban tanulna tovább.

Schobert Norbert
Ifj. Schobert Norbert Miamiba vágyik – Fotó: Archív

A konkrét intézményben még nem vagyok biztos, de Miamiban találtunk egy jó közgazdasági iskolát

mesélte Norbi.

Hasznos lehet Schobert Norbert szenvedélye

Miami tágabb vonzáskörzetében 18 felsőoktatási intézmény van, ezek közül a legrangosabb a Miami Egyetem. Bár nem tudni, hogy Norbi melyik iskolát választja, gondolt az esetleges tandíjra is, és kiemelkedő sportteljesítményét szeretné kamatoztatni, hiszen az amerikai felsőoktatási rendszer ismeri a sportösztöndíj fogalmát.

Örülök neki, mert amellett, hogy imádok bokszolni, a sporton keresztül akár a tandíjmentességet is elérhetem

mondta el a fiatal sztár.

Ifjabb Schobert Norbert
Petrával nem ismer határt a szerelmük. (Fotó: Archív / hot! magazin)

Szerelme, Farkas Petra akivel hihetetlenül mély a kapcsolatuk szívesen követné szerelmét a tengerentúlra is. Igaz, ez csak évek múlva esedékes, de már átbeszélték a kérdést, és megható eredményre jutottak.

Én akkor is Petrával szeretnék lenni. Itt nagyon előre kell gondolkodni, de ő azt mondta, hogy eljönne velem, és együtt kezdhetnénk új életet. Nekem pedig nagyon jól esett, hogy ezt ő bevállalná értem 

osztotta meg az ifjabb Schobert Norbert.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124453_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország megszólalt az ukrajnai békekonferenciáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26990_resized.jpg?avcount=1712957711
origo.hu

Kínos: ismét magyarázkodik megromlott házassága miatt a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121980_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekövetkezett: hosszas betegség után elhunyt a Forma-1 legendás alakja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17118704_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Így hisztizik Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121196_auto_resized.png
metropol.hu

Van rá esély? Visszakövetelik a nézők az Exatlont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124329_auto_resized.jpg
vg.hu

Izrael felkészült Irán támadására - a következő órák döntő fordulatot hozhatnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26979_resized.jpg?avcount=1712957711
origo.hu

Megáll az ész a Bundesliga-sztár bombatestű barátnőjétől - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26985_resized.jpg?avcount=1712957711
life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121019_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Andrist durván megalázták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26904_resized.jpg?avcount=1712957711
lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/grE80FaAOezZXDU1S68vqs1GtfThKA80m3JVUJQ4gmE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiOTIzN2ExYmUxNTRhZjY5NDUwMWRkOWRiOTFiYTQ3.jpg
Örömhír

Végre megtörtént: szív alakú lufikkal jelentették be az örömhírt Kulcsár Edináék, özönlenek a gratulációk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QqEAj4EQbpjLqgSCeSc-CZKFh045pdHc7oCmymn6ldA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhZDAxMDZkNDAzNTQxNDJhMGZlNTEzYzhiMTY0NmUw.jpg
BARÁTSÁG

Nem hiszed el, kivel állt össze újra Marics Peti