Egyszerre került kórházba Béci és a felesége, így vannak most

Young G Béci
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 02. 07:30
Hat nappal az operáció után adott hírt állapotáról Norina.

Young G Béci felesége jó ideje tervezgette, hogy kisebb melleket szeretne magának. A csinos anyuka korábban már elárulta, hogy döntésében nem szépészeti, hanem egészségügyi okok vezérelték. Mészáros Norina még 2018-ban, férjével való megismerkedése előtt esett át egy mellnagyobbító műtéten, csak ezt követően lett várandós kislányukkal, Rebekával. A terhesség alatt jelentős plusz kilókat szedett fel, a mellei is megnőttek, ami azt eredményezte, hogy komoly hát- és derékfájdalmakkal küzdött éveken át. A plasztikai műtét elengedhetetlenné vált. Ugyan még tavaly szeretett volna sort keríteni az operációra, de mindez 2024 elejére csúszott.

Young G Béci
Mellkisebbítő műtéten esett át Norina, Young G Béci pedig fogászati kezelésre ment Törökországba / Fotó: Szabolcs László

Törökországig utazott a mellplasztika miatt Young G Béci felesége

Nemrég a rapper és Norina egészen Törökországig utazott, ahol néhány nappal ezelőtt került sor a mellkisebbítésre. Maga Béci számolt be a közösségi oldalán: utazásuk oka ezúttal nem a nyaralás, hanem egy klinika felkeresése volt. Míg felesége kisebb ciciket kapott, addig a zenész egy fogászati beavatkozáson esett át. Most, hat nap elteltével jelentkezett az anyuka, mégpedig a 24 órán keresztül elérhető Instagram-sztorijában, ahol hírt adott hogylétéről.

– 6. nap mellkisebbítés, felvarrás és implant behelyezés után: Már teljesen jól mozgok, nem fáj a mellkasom és egész nap jöttem-mentem.

A hátfájdalom is minimális, a karjaimban már nincs izomláz! Ha vizesedsz, lemegy hamar! 

– Teljesen egyedül zuhi és hajmosás. Egyedül kelek fel az ágyból. 3-4 nap fájdalommal jár ez az egész beavatkozás. Holnap a 7. nap és indulok haza Magyarba. Bővebb beszámolóm az egészről hamarosan! – írja Norina, aki két évvel ezelőtt súlyos egészségügyi problémával, méhnyakrákkal küzdött, amiből sikeresen felgyógyult.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.