TERÁPIA

„Sírógörcsöt kaptam” – Ábel Anita élő adásban beszélt a válásáról

Doris

Létrehozva: 2024.02.01.

A műsorvezető volt Balázsék társa a szerda reggeli adásban. Ábel Anita elárulta, mi segített neki túljutni élete egyik legnagyobb krízisén.

Mint ismert, Sebestyén Balázséknál már gőzerővel folyik Vadon Jani méltó utódjának a megtalálása, melynek során mindig egy-egy aktuális vendég foglalhatja el az egykori műsorvezető helyét. Egy-két alkalom után a hallgatók pedig maguktól úgy döntöttek, hogy ők bizony legszívesebben Ábel Anitát látnák Vadon helyén, miután szerintük kell a lendületes női energia, és mert Ábel Anita csipkelődő, pikáns humora jót tenne a műsornak.

Ábel Anita
Ábel Anita a jóga segítségével dolgozta fel a válását. (Fotó: TV2)

Balázsék nemcsak figyelembe vették a hallgatók kívánságát, de meg is hajoltak az akaratuk előtt, így Anita szerdán reggel beült hozzájuk a stúdióba. A beszélgetés egy pontján szóba került a jóga, Ábel Anita ugyanis jógaoktatónak készül, februárban kezdi a tanfolyamot, addig pedig rendszeresen 40 fokos teremben gyakorolja az ászanákat, ugyanis a Bikram jóga szerelmese.

Anita őszintén mesélt arról is, hogy a jóga hogyan segített feldolgozni a válását, ami nagyon megviselte őt. A színésznő és párja még tinédzserkorában ismerkedtek meg, osztálytársak voltak, mindent elsöprő szerelem sodorta őket egymás karjaiba, a szenvedély azonban elmúlt, és ezért senki sem hibás. Végül 16 év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.

Ábel Anita: Sírógörcsöt kaptam

A műsorvezető elárulta, nagyon sokat köszönhet a jógának, ugyanis saját magaddal és a gondolatainkkal együtt lenni 90 percen át felér egy terápiával.

Amikor én váltam, nekem rengeteget segített a jóga, ugyanis blokkokat is old. Nekem volt olyan, hogy egy-egy ilyen póznál sírógörcsöt kaptam.

Nekem ez nagyon sokat segített abban, hogy a stabilitásomat megtaláljam az életben mesélte élő adásban Anita, aki jelentősen le is fogyott, amikor 2018-ban véget ért a házassága. A szomorúságtól ugyanis enni sem tudott.

Tizenhat évet hirtelen lezárni nem könnyű még akkor sem, ha már régóta éreztük, hogy ez nem az a szövetség közöttünk, aminek annak idején indult.

Én kezdeményeztem, hogy váljunk szét, mert hiszem, hogy eljött az a pont az életünkben, amikor boldogabb lesz mindkettőnk élete, ha külön-külön folytatjuk. Sokan vannak, akik egy ilyen helyzetben inkább maradnak, ha másért nem, a gyerek miatt, de én ezt nem így látom. 

Nem tett volna jót Lucának egy kiegyensúlyozatlan apát vagy egy boldogtalan anyát látnia

nyilatkozta akkoriban egy hetilapnak Ábel Anita.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek