Botrány

Zámbó Marietta: Szégyelljék el magukat, akik a családomat ilyen mocskos módon ábrázolták!

Betti

Létrehozva: 2023.12.07.

Zámbó Marietta leszögezte, hogy semmi köze a Zámbó testvéreknek A Király című sorozathoz.

Hónapokkal ezelőtt az RTL streamingszolgáltatásán belül már debütált a Zámbó Jimmy életéről szóló sorozat. Most azonban a produkciót elkezdte vetíteni a csatorna esténként is, a család tagjai pedig felháborodtak a benne látottakon.  

Zámbó Marietta felháborodott a látottakon. (Fotó: Bors)

Zámbó Mariettát is igencsak rosszul érintette a testvére életét bemutató, "A Király" című sorozat, amely véleménye szerint óriási valótlanságokat tartalmaz. Elmondása szerint sem édesanyja, sem Jimmy karakterkét nem ábrázolták hűen. Édesanyja például sosem dohányzott és nem is ette cuppogtatva a csirkelábat.  

A testvéreknek semmi közük a filmhez 

Lapunk felkereste Mariettát, aki bár szeretné maga mögött hagyni az egész botrányt, pár szóban még nyilatkozott a Bors-nak. Fontosnak tartotta leszögezni, hogy a Zámbó-testvérek nem tudtak a sorozat készítéséről és nem is adták beleegyezésüket hozzá. Semmi közük nem volt az RTL által legyártott szériához. 

Szégyelljék el magukat azok, akik az édesanyámat és a testvéremet ilyen mocskos módon ábrázolták. A jó Isten mindenkinek elhozza a sorsát, a karma utol fogja érni ezeket az embereket. Ezt nem fogják megúszni! Erről a filmről mi testvérek nem tudtunk, ehhez nekünk semmi közünk nem volt!

 - szögezte le Marietta.  

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16982033_auto_resized.jpg
origo.hu

Jogerős: elítélték Varju Lászlót testi sértés miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25273_resized.jpg?avcount=1708635617
origo.hu

Extrém esküvőre készül Delhusa Gjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16981022_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Teljes titokban nősült meg a 91 éves Vitray Tamás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16980594_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Fogta magát az EU és bebizonyította: jogos és jól megindokolt volt magyar EU-támogatások zárolása az uniós költségvetés őre szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16973207_auto_resized.jpg
ripost.hu

Csuti óriási örömhírt közölt a barátnőjével, özönlenek a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25274_resized.jpg?avcount=1708635617
origo.hu

Kórházba került, műteni kellett a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16980516_auto_resized.jpg
astronet.hu

Február 24.: szökőnap, telihold és az év első tízmilliószoros napja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1708635617
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16983079_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus véget ért egy magyar nyugdíjas fürdőzése az uszodában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708635617
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979995_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyot koppantak Szoboszlaiék, most hogyan tovább?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/MFFdUc6MhF-BHAwTxVm_p2OQOkCJ_a4D_Q6eGU1NXuU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlZTczMzE0MTdiNDQ4ZmM5ZGEwODE4NTUzOGU0Mjlj.jpg
Rejtély

Megszólalt a színház: Íme az igazság Bereczki Zoltán elmaradt fellépéséről