Korda György az a fajta régi vágású úriember, akit ugyan elképzelünk egy konyakos pohárral és egy jó szivarral a kezében. Nos, pohárral talán már láthattuk őt, de dohányzás, vagy szivarozás közben biztosan nem. Pedig az élő legenda bizony sok éven át hódolt a dohányzás káros szenvedélyének. De hogyan sikerült leraknia végül a koporsószöget és mikor? Erre a két kérdésre maga Korda György adott választ a Mutasd magad! címen futó internetes műsorban.
– Volt káros szenvedélyem. Nagyon sokat cigiztem. Aztán arról leszoktam és elkezdtem szivarozni, majd áttértem a szivarra. Aztán tizenöt évvel ez előtt az egészet befejeztem.
Elsősorban az egészségem megóvása okán döntöttem így, de volt egy prózai ok is
– kezdte csipiszes mosollyal az arcán mindenki Gyuri bácsija, aki Ágai Kis András kérésére részletezte is azt a nem mindennapi és nem kevésbé kellemetlen történetet, melynek következményeként az énekes végérvényesen maga mögött hagyta káros szenvedélyét.
– Egy üzleti tárgyaláson voltam, ahol szemben velem ült egy úr. Én szivarkát szívtam és az egyik pillanatban, miközben fújtam ki a füstöt, a fogam kirepült, egyenesen az ember arcába. Hú, mondom, itt van vége a dolognak. Szegény ember alaposan meglepődött a fogammal az arcában. Ez az eset, két dologra biztatott engem. Az egyik, hogy ne dohányozzak, hiszen részben emiatt engedte el az ínyem a fogaimat, a másik pedig az volt, hogy implantátumokat tettessek be a számba – villantotta meg tökéletes fogsorát egy hatalmas nevetéssel Korda György.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.