Vallomás

Hunyadi Donatella: "Szeretnék példát mutatni azzal, hogy híres embernek a gyereke vagyok, és mégis normális vagyok"

Létrehozva: 2023.11.29.

Őszinte vallomást tett Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella, aki az egész országot elvarázsolt a Dancing with the Stars című műsorban.

Hunyadi Donatellát a legtöbben Kiszel Tünde cuki kislányaként, Donatellácskaként ismerték meg, de azóta már sok-sok év eltelt, ő pedig 22 esztendősen végérvényesen kilépett édesanyja árnyékából – köszönhető ez egyebek között a TV2 Dancing with the Stars című sikerműsorának, amiben elképesztő teljesítményt nyújtott, de sajnos kiesett.

Hunyadi Donatella és a Dancing with the Starsos táncpartnere, Bődi Dénes.

Hunyadi Donatella már egészen kicsi korától kezdve a reflektorfényben van, úgy is mondhatjuk, hogy az ország szeme láttára nőtt fel. Saját elmondása szerint az emberek sokszor meglepődnek, hogy valójában milyen is ő, hiszen rengetegen előítélettel vannak vele szemben, amiért ő Kiszel Tünde lánya, vagyis egy "sztárcsemete" – de éppen ez motiválja.

Én éreztem magamban azt a késztetést, hogy én megmutassam azt, hogy amúgy én tudok értéket képviselni, és én szeretnék példát mutatni azzal, hogy híres embernek a gyereke vagyok, és mégis normális vagyok

– mondta Hunyadi Donatella Hajdú Péternek a következő Frizbi rész előzetesében.

Hunyadi Donatella nagyon megnyílt a műsorvezetőnek, rengeteg őszinte vallomást tett a kamerák előtt, és egyebek között azt is elárulta, hogy miért nem lett Kiszel a vezetékneve. A rövid kedvcsináló alapján mindenképp érdemes lesz megnézni ezt az interjút, ha szeretnénk többet is megtudni a csinos hírességről:

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek