Család

Ördög Nóra és Nánási Pál a kapcsolatukról beszéltek, hihetetlen dolgokat árultak el

Létrehozva: 2023.10.04.

A közkedvelt páros tévéműsorral jelentkezik, rengeteg programjuk közül most ez a „szerelemgyerek”. Közben arra is roppantul ügyel Ördög Nóra és Nánási Pál, hogy egymásra, de főleg a gyerekeikre is jusson elég idejük.

A közös munkától sokan óvták őket, és nem is alaptalanul, ugyanis számos párnál okozott ez már feszültséget. Ördög Nóra és Nánási Pál is hasonló cipőben járnak, de hála istennek, ők ezeket mind jól kezelik. 

Ördög Nóra és Nánási Pál jól kiegészítik egymást a munkában és a magánéleteben egyaránt - Fotó: hot! magazin archív

Ez megedz bennünket és a kapcsolatunkat is, nem egyszerű, de eddig megugrottuk az akadályokat. Egyébként Pali, mint a férfiak többsége, jobban szeret egyszerre egy dologra koncentrálni. Én viszont zsonglőrködöm, egyszerre 600 dolgot próbálok kézben tartani, és ennek sokszor káosz a vége. De jól kiegészítjük egymást – mondta Nóri a hot! magazinnak.

Emellett két gyermekük koordinálása sem kis feladat. A számos programot mind Nóri igyekszik precízen fejben tartani. Legutóbb kislányát, Micit vitte el lovagolni. 

Most itt ülök veletek, így egyik pajtása anyukája hozza majd el onnan. De emellett légtornára is jár. Venci jiu-jitsu edzésen van, érte ma Pali apukája megy – sorolta az anyuka.

Eddig még mindig sikerült a logisztika, egyik gyerkőcöt sem felejtettek ott egyetlen programjukon sem. Emellett a közös idő megteremtése is céljuk. 

Azért vonjuk be mindenbe őket, hogy több időt tölthessünk együtt, a legtöbb utazásunkra magunkkal visszük őket. Este is megvan a kis privát időnk együtt, bár ez azzal jár, hogy későn fekvő család lettünk – mesélte az apuka.

A fiuk Pálra, míg a lányuk Nórira ütött - Fotó: hot! magazin archív

Ördög Nóra és Nánási Pál gyerekei teljesen különböző habitusúak

A gyerekek látszólag élvezik a nagy pezsgést, bár erre majd igazán felnőttkorukban tudnak reflektálni. Egyébként két teljesen különböző habitusú gyerekről van szó.

Venci nyugisabb srác, olyan mint én, Mici pedig egy az egyben Nóri, pörög, abszolút programfüggő, reggel kipattan a szeme és máris kérdezi az aznapi teendőket. Venci lassabb, mondjuk úgy, megfontoltabb típus – mondta Pali. 

A házaspár egészen kicsi koruktól kezdve magával vitte csemetéit utazásaikra, legyen az egy balatoni hétvége vagy egy egzotikus tengerparti nyaralás.

A sok utazást élvezik a gyerekek, de a kezdeti szakaszból nem emlékeznek vissza mindenre, a kiskorukban történtek megidézésére így a leforgatott vlogjaink újranézése nagyon hasznos – egészítette ki Nóri.

„Nóri többhetes ünnepségsorozatot szervezett” 

Pál nemrég töltötte be az 50-et, ez alkalomból vitte el Nóri a Maldív-szigetekre. Gyerekek nélkül utaztak, hiszen néha kettesben is kell lenniük. 

Az 50-es nem éppen jó szám, de nem visel meg, a megünneplése emlékezetes marad, hiszen Nóri többhetes ünnepségsorozatot szervezett a tiszteletemre. Volt benne utazás, koncert, parti – nem adódott rá idő, hogy a nagy évszámba beleroskadjak. Ekkor már összegez, számol az ember, elgondolkodtató, de nem ijesztő azért. Annyi minden történik velünk, így kerek az életünk! 

– mosolygott Pál.

Nánási Pál augusztusban lett 50 éves - Fotó: hot! magazin archív

Izgalmak minden téren

A Big Shot című fotós tehetségkutatót forgatják immár negyedik éve, most viszont a műsor a videómegosztó portálról a TV2 képernyőjére költözik át október végétől. 

Régi vágyam volt, hogy a sokféle tehetséges fiatal közül a fotósoknak is legyen ilyen versenyük és publicitásuk. Az alap adott volt, én fotós vagyok, a feleségem műsorvezető, így belevágtunk: szeretünk és tudunk is együtt dolgozni – mondta Pál.

A legfrissebb hot! magazinban számos exkluzív sztárhírt találnak - Fotó: hot! magazin 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755863_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai Dominik kezdett, drámai fordulattal ért véget a Liverpool meccse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702169132
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756113_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tisztázta a helyzetet: ezért rohant ki vasárnap a stúdióból Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756233_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp kritikája a lecserélt Szoboszlai Dominiknek is szólhatott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756421_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Nélküle semmi sem lesz már olyan, mint amilyen volt” – elesett a disznóvágáson, majd órákkal később meghalt a családapa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756983_auto_resized.png
hirtv.hu

Globál: Hatalmas mennyiségű dokumentum szivárgott ki az Unió legnagyobb korrupciós botrányáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702169132
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755623_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 10.: A Halak együttérző, az Ikrek vásárol vasárnap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754531_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt jósolja Európa főboszorkánya az év hátralévő részére az egyes csillagjegyeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702169132
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hagyja magát Károly: nem enged fia érzelmi zsarolásának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702169132
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/ZMDRgPA6lWi_QmV-0B2Owv0yxCm0GBImWj87wlAwu6M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxYWFiYTBmMzY3NjRiM2ZhYzZiMTkxYmM3YjAwYThj.jpg
Tervek

Erre költené a 20 milliós nyereményt a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/6wRbx9tnOBymnIccCg4SVtZXH4QsvytQxQ9LUYp3wAY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYWQyNTE5N2EzZjQzOTc4OWUzZmM4NTgzNDk2MDhl.jpg
Műsor

Újra képernyőn a Mutasd a hangod! - Király Viktor nagy titokról rántotta le a leplet