Változás

Ördög Nóra és Nánási Pál: „Ez a nyár más lesz”

Kiss Nikolett

Létrehozva: 2023.05.26.

Ördög Nóra és a férje, Nánási Pál élete mindig is pörgős volt, ám néha ők is igénylik a nyugalmat és a pihenést. Emiatt muszáj átgondolniuk, milyen változtatást hozzanak az életükbe.

A pár idén ünnepli a tizenharmadik házassági évfordulóját, és szerelmük a mai napig töretlen. Ördög Nóra és Nánási Pál között láthatóan tökéletes a harmónia – erről tanúskodik az, ahogyan egymásra néznek, illetve az is, hogy amikor a kettejük életéről vagy családjáról beszélnek, mindig megjelenik az arcukon a békés, szeretetteljes mosoly.

Ördög Nóra és férje, Nánási Pál szeretnék megtalálni az egyensúlyt a munka és a pihenés között (Fotó: hot! magazin)

Nálunk már jó ideje a nyár a Balatonról szól. Gyakorlatilag ahogyan véget ér a tanítás, áttesszük a székhelyünket Balatonakarattyára – kezdte a hot! magazinnak a TV2 csinos műsorvezetője.

A kétgyermekes édesanya tapasztalt sofőr révén igyekszik a család budapesti életét is megkönnyíteni.

Megtanultunk úgy közlekedni, hogy elkerüljük a főváros forgalmasabb pontjait. Szerencsére az életünk nagy része nem a belvárosban zajlik, főleg a dél-budai régióban mozgunk.

 

Ördög Nóra családjának kevés ideje jut a felhőtlen nyaralásra

A házaspár az utóbbi években egyáltalán nem unatkozott: két gyermekük, Mici és Vencel nevelése és a saját foglalkozásaik gyakorlása mellett, közös vállalkozást indítottak el. A Nekem a Balaton bisztrót óriási érdeklődés övezi, így nem meglepő, hogy Nóriék nyarai jó ideje nem a pihenésről szólnak. Az édesanya ezért folyamatosan azon dolgozik, hogy megtalálja az arany középutat a munka és a kikapcsolódás között.

Természetesen imádjuk, de valójában nekünk a Balaton már összefonódik a munkával. Emiatt nagyon kevés időnk jut a felhőtlen nyaralásra, ami bevallom, nekem is hiányzik

 – ismerte el Nóra, amire férje, Nánási Pál egyetértően bólintott. – Azon dolgozom most, hogy idén nyáron kicsit több levegőhöz jussunk, és elszökjünk néhányszor. Úgy érzem, meg kell találnom az egyensúlyt a munka és a pihenés között. Szeretném megteremteni magunknak azt, hogy a kemény munka mellett jusson elegendő idő a kikapcsolódásra is. Nagyon eltökélt vagyok e téren, fejben már látom a megoldást. A terv is előttem lebeg: ez a nyár más lesz. A legfontosabb azonban az, hogy mindezt sikerüljön is kiviteleznem – árulta el a nyári céljait.

 

Kiegyensúlyozott a házasságuk

Rengeteg elfoglaltság ide vagy oda, Ördög Nóra és Nánási Pál nagyon sokat tesz azért, hogy egymásra is jusson idejük és kiegyensúlyozott legyen a házasságuk. A hírességek nemrég Balatonfőkajáron jelentek meg együtt, ahol egy vadonatúj versenypálya, a Balaton Park Circuit átadásán vettek részt.

Az életünk egyik legfontosabb helyszíne a Balaton, ezért nagyon izgatottan figyeltük és vártuk, hogy megépüljön ez a versenypálya, illetve hogy láthassuk a megnyitón az egész létesítményt. Bennünket lenyűgözött! – mondta lelkesen Nóri.

A friss hot! magazinban számos exkluzív sztártörténet olvasható (Fotó: hot! magazin)

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek