Költözés

Ördög Nóráék esküvői titka: azok a házasságok, amik itt köttetnek, sokáig tartanak

N.T.

Létrehozva: 2023.06.27.

Ördög Nóra és férje, Nánási Pál már három éve nem csak kikapcsolódásként tekint a Balatonra, hiszen amióta a magyar tengernél vállalkoztak a munka is oda köti őket.

A sztárpár erről kedd reggel a Mokka stábjának is mesélt a balatoni kávézójuk teraszán, a beszélgetés során mások mellett szóba került a költözés és az is, hogy miért lesz mindig különleges hely a számukra Tihany.

A házaspár szívesen a Balatonhoz költözne, azonban vannak visszatartó tényezők Fotó: Nagy Zoltán / hot! magazin

A házaspár szerint kétféle időszámítást különböztetnek meg, ha a Balatonról van szó: az egyik, amikor még csak kikapcsolódni jártak oda, a másik pedig, amikor megnyitotték a vállalkozásukat. Azóta ugyanis sajnos nem pihenni járnak a festői szépségű helyre, hanem dolgozni, de persze ezt ők egyáltalán nem bánják, bár az idei szezon után úgy tervezik, hogy ismét valahogy egyensúlyba hozzák majd a dolgokat.

Nemcsak a munka miatt fontos Ördög Nóra és Nánási Pál számára a Balaton, ugyanis Tihanyban mondták ki a boldogító igent, ezért különleges helyet foglal el a szívükbe.

Én hiszek abban, hogy a Balatonnak, ennek a hatalmas víztömegnek van egy olyan bölcsessége, hogy azok a házasságok, amik itt köttetnek, azok sokáig tartanak

– mondta a csinos műsorvezető.

Azt is elárulták, hogy többször is felmerült már, hogy a Balatonhoz költözzenek, hiszen Nóri onnan is tudna járni dolgozni, azonban férje fotóstúdiója és a gyerekek iskolája miatt még mindig Budapesthez vannak kötve. A beszélgetés során az is szóba került, hogy idén már a gyerekek is kiveszik a részüket a teendőkből, Ördög Nóra szerint már folyamatosan gondolkodnak azokon a feladatokon, amiket a gyerekek is el tudnak végezni.

Miciben elveszett egy kereskedő az egész biztos, ő folyamatosan ezen gondolkodik, hogy mit lehet árulni. Ő klasszikusan az a gyerek, aki kiül a limonádéval a kertkapuba, és akkor árulja

– mondta Nóri.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek