Vallomás

„Kihoznám belőle nőiességének legjavát” – Alekosz ismét bepróbálkozott Tóth Andinál

N.T.

Létrehozva: 2023.09.24.

Alekoszt ismét elkapta a gépszíj: elég érdekes megállapításokra jutott Tóth Andival kapcsolatban.

Az Ázsia Expressz sztárja mindig is elég érdekes figura volt, így akik figyelemmel kísérték a celeb pályafutását azok jól tudják, mindenről megvan a (sajátos) véleménye.

Fotó:  Szabolcs László

Alekosz előszeretettel öltötte magára a botrányhős szerepet, aminek „köszönhetően” időről időre előrukkol valami elképesztő bölcsességgel, nemrég például az autószerelőkbe állt bele páros lábbal, most pedig visszatért az egyik kedvenc témájához: Tóth Andihoz.

Az érdi celeb korábban  már kifejtette sarkalatos véleményét az ex énekesnőről, akkor Hajdú Péternek a Frizbi TV-ben például azt mondta:

Önmagában nekem Tóth Andi nem tetszik, sőt, tovább megyek, szerintem Tóth Andi egy férfias nő, a stílusával, azzal, hogy harsány, hangos, erőszakos, ahogy tolja előtérbe magát. Ezek csupa-csupa férfias tulajdonságok, és nem vonzó, ha egy nő ilyen, nem bájos.

Ezek után azt hinné az ember, hogy Alekosz nem követi nyomot Andi életét, legfrissebb bejegyzéséből azonban ennek épp az ellenkezője derült ki, így most ismét elérkezettnek látta az időt arra, hogy elmondja mit is gondol róla.

Az érdi botrányhős úgy kezdi a Facebook-oldalán megosztott bejegyzését, hogy régebben valóban nőtlennek, férfiasnak tartotta Tóth Andit, az idő előrehaladtával azonban valamelyest változott a véleménye.

Párhuzamokat vélek fölfedezni a mexikói nők, és Andrea között. Az arisztokráciai bőrpigment teljes hiánya. A barnaság viszont érdekessé teszi. De a tetoválás azonban, továbbra sem vonzó – üzleti körökben. Járhatna nőiesen takart ruhában is. Szemöldöke jó, a szeme barna, tehát dunaújvárosi. Mexikóban, minden nő szeme – barna. A lefelé görbülő flegmatikus felső ajak ugyan Jávor Pál privilégiuma, de Andrea esetében – ez a tény ortopédiailag kifejezetten vonzóvá teszi őt”

írja Alekosz, aki a Mexikóra vonatkozó meglátásait az Ázsia Expresszben szerzett tapasztalataira alapozta. A celeb elmélkedése azonban itt még nem ért véget, így zárta posztját:

T. Andrea egy kifejezetten vonzó nő és ha mondjuk egy hónapra rám bízná magát, akkor az mindenki számára, láthatóvá is válna. Mexikóban látott tapasztalataimat latbavetve, kihoznám belőle nőiességének legjavát. Az alapanyag, jó.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194080_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezekben az európai országokban most terrortámadásokra figyelmeztetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024111
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség