Megszólalt az újraélesztett színész: Hét percig halott voltam, megmutatom, mit láttam odaát

túlvilág
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 27. 19:30
Egy művész, aki hét percig halott volt, megfestette, amit a másik oldalon látott.
B.

Shiv Grewal színész úgy döntött, megrajzolja mindazt, amit a túlvilágon látott. Állítja, mindenre emlékszik, ami történt, mikor a szíve megállt.

Műveim térképként szolgálnak a felfedezéshez

 – fogalmazott Shiv Grewal.

A londoni Peckhamből származó művész azután szenvedett szívleállást, hogy egyik nap elment a feleségével ebédelni. Annak ellenére, hogy egészséges és fitt volt, a hazafelé vezető úton rosszul érezte magát, majd hirtelen fennakadtak a szemei. A mentőknek kellett újraéleszteniük.

Emlékszem mindenre, ami akkor történt, amikor a szívem megállt. Tudtam, hogy meghaltam

 – emlékezett vissza a művész.

„Éreztem, hogy a dolgok teljesen elkülönülnek a testemtől. Olyan volt, mintha egy ürességben lennék. Annak ellenére, hogy tudtam, hogy meghaltam, azt is tudtam, hogy van esélyem visszatérni. Szerettem volna visszatérni az életbe, a feleségemhez. Követeltem, hogy térjek vissza, és teljesítették a kívánságomat” – idézi szavait a The Sun.

Shiv Grewalt a történtek után kórházában szállították, megműtötték és egy hónapig kómában volt.
 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.