RONGÁLÁS

Kikelt magából Fésűs Nelly férje: Szörnyű, amit a szülei sírjával tettek - fotó

Doris

Létrehozva: 2023.06.08.

Vajtó Lajos egyszerűen nem találta a szavakat, amikor a Farkasréti temetőben megpillantotta elhunyt szülei végső nyughelyét.

Szomorú és egyben vérlázító látvány fogadta a Farkasréti temetőben Fésűs Nelly férjét, Vajtó Lajost! A sármos és mindig határozott üzletember néhány nappal ezelőtt azért látogatott ki a sírkertbe, hogy friss virágokat ültessen szülei sírjára. Két nappal később, egészen pontosan szerdán visszament a temetőbe, hogy megöntözze a virágokat, ám amikor megpillantotta a nyughelyet, szóhoz sem jutott a megdöbbenéstől.

Vajtó Lajos megszólalt Dudás Mikivel kapcsolatban.
Vajtó Lajos azt tervezi, kamerát helyez el a szülei sírjánál Fotó: Ripost/SZL

A virágokat ugyanis ellopták! Tövestül tépték ki őket! Vajtónak egész egyszerűen nem fér a fejébe, kinek juthatott eszébe ilyen aljas és kegyeletsértő dolgot művelni.

– Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy Budapest legszebb és legfrekventáltabb temetőjében hogy fordulhat elő ilyesmi, és miért nincs kamera! Ráadásul a szüleim sírja is kifejezetten kiemelt helyen van, rögtön a ravatalozó mellett, szóval nem egy eldugott területen. Mélyen megdöbbentem a látványtól, lelkileg nagyon megviselt. Beszéltem utána egy virágossal, aki a környéken dolgozik. Elmondta, hogy ilyesmi nagyon sűrűn előfordul, és az ő üzletét is rontja a helyzet, a gyászolók ugyanis már nem merik megvenni a drága virágokat. Minek, ha úgyis ellopják őket? Elszomorító, mert én kifejezetten örömömet lelem abban, hogy gondozom a szüleim sírját. Emlékszem, szegény anyukám annak idején zárt sírt szeretett volna, úgy gondolta, úgysem lesz időm gyakran kilátogatni a temetőbe. Én viszont télen, nyáron ápolom a sírt, hiszen már csak így tudok hozzájuk kapcsolódni – árulta el a Borsnak Vajtó Lajos, aki úgy tervezi, hogy saját költségen beszerez egy kamerát, amit elhelyez a sírnál, hogy ilyen kegyeletsértő aljasság soha többé ne fordulhasson elő.

Egyre gyakoribb a sírrongálás

Sajnos Vajtó Lajos esete nem egyedülálló, hazánkban valamiért egyre gyakoribb a sírrongálás, a temetői vandalizmus. Idén januárban például a gödöllői temetőben végeztek néhányan elképesztő pusztítást, mindenhol törött mécsesek hevertek. A látvány annyira szomorú volt, hogy egy özvegyasszony el is sírta magát, amikor meglátta, mit műveltek néhai férje sírjával. Négy évvel ezelőtt, 2019-ben pedig Növényi Norbert járt úgy, mint Vajtó. A volt olimpiai bajnok sportoló elhunyt nővéréhez és unokaöccséhez igyekezett a pestszentlőrinci temetőbe, ám lesújtó látvány fogadta. Családtagjai sírját ugyanis egy vandál megrongálta, letörte a vázát, felborította az égő mécseseket. Ő sem értette, ki képes ilyen rémtettre és miért nincsenek kamerák.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758297_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes: bármelyik pillanatban véres forradalom törhet ki Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757096_auto_resized.jpg
life.hu

A macskatartás megduplázhatja ennek a súlyos betegségnek a kockázatát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757133_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nagy Feró miatt indult vérgőzös gyűlöletcunami Orbán Viktor ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756198_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Gyomorforgató...” - lázadnak az RTL nézői, nem kérnek többet az új műsorból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758827_auto_resized.png
hirtv.hu

Magyarok a világ tetején - Karikó Katalin nyilatkozott stábunknak a Nobel Múzeumból + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22800_resized.jpg?avcount=1702228513
origo.hu

Gondolatban már elköltötte a 20 millió forintos fődíjat a Sztárban sztár leszek! énekesnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757466_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. december 11-17.: Új reményt hoz a Nyilas újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758821_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Álomszép ruhában jelent meg Karikó Katalin lánya a Nobel-díjak átadási ünnepségén - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702228513
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758049_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal halálát okozta Norbert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702228513
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/hfJdY6Ed1jcmBBQESpOvoPgYWGmSpzSLGlahky-BLro/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYmFjYzNhMmRhNDRhMzhhYThkMzUzZjE4MWY1YWEw.jpg
Bemutató

A Karthago együttes tagja nem hagyta szó nélkül Kiszel Tünde új naptárát - videó

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4qIh0hhjpIr-MLPdLyJWdQ6IC7hcSDqvpKwkhlyc8R8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViMWRkODc1Njg0ZDQxMGI4MjM2MTI1NzllZGFmOGRh.jpg
TÁMADÁS

Túl messzire mentek? Legújabb műsorát látva csúnyán beleálltak Palik Laciba