Celeb

Már a rendőrségen van Gálvölgyi János ügye

Létrehozva: 2023.05.12.

Nyomozást indított a rendőrség Gálvölgyi János ügyében.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen Gálvölgyi János rosszulléte ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a Magyar Nemzet. Mint ismert, a színművész szerdán délelőtt lett rosszul otthonában, nem kapott levegőt, sürgősen kórházba kellett vinni. Kihívták hozzá a mentőt, ám végül az egyik családtagja vitte be a kórházba. Jelenleg az intenzív osztályon ápolják, állapota súlyos, de stabil.

A mentőknél belső vizsgálat indult, amely megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta. Ennek következtében nem küldték ki azonnal a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsit.

A lap azt írja, az ügyben Tényi István is a hatósághoz fordult, feljelentését pedig vélhetően csatolni fogják a már megindult eljárás irataihoz.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755492_auto_resized.jpg
origo.hu

2,5 millió forint volt a tét a Szerencsekerékben, amikor megmagyarázhatatlan dolog történt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702166111
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755150_auto_resized.jpg
life.hu

Céges buli után tűnt el a fiatal nő: megrázó körülmények között találtak a holttestére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755132_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Egy tanár meghalt, egy diák kórházba került a kiskunhalasi szalagavatókon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756162_auto_resized.jpg
ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756041_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Óvodai transzügyi felvilágosítást finanszíroz a német családügyi minisztérium

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702166111
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755623_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 10.: A Halak együttérző, az Ikrek vásárol vasárnap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754531_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt jósolja Európa főboszorkánya az év hátralévő részére az egyes csillagjegyeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702166111
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756113_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tisztázta a helyzetet: ezért rohant ki vasárnap a stúdióból Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702166111
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/ZMDRgPA6lWi_QmV-0B2Owv0yxCm0GBImWj87wlAwu6M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxYWFiYTBmMzY3NjRiM2ZhYzZiMTkxYmM3YjAwYThj.jpg
Tervek

Erre költené a 20 milliós nyereményt a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/6wRbx9tnOBymnIccCg4SVtZXH4QsvytQxQ9LUYp3wAY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYWQyNTE5N2EzZjQzOTc4OWUzZmM4NTgzNDk2MDhl.jpg
Műsor

Újra képernyőn a Mutasd a hangod! - Király Viktor nagy titokról rántotta le a leplet