Skorpió forgatta fel a stábtagok nyugalmát az Ázsia Expressz forgatásán

Ördög Nóra
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 30. 08:01
Bő egy hete, március 21-én indult útnak a TV2 Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című szuperprodukciójának stábja, de máris egy veszélyes állat zavarta meg a nyugalmukat.
N.V.N.

Ezúttal Mexikóban forgatják a műsort, ahol számos veszély leselkedik a sztárokra. A műsor háziasszonya, Ördög Nóri az Instagram-oldalán már több egyperces videóval jelentkezett, a legutóbbiban árulta el, egy skorpióval is „összefutottak” buszukban. Ami első hallásra nagyon ijesztő számunkra, hiszen Magyarországon csak állatkertben találkozhatunk vele, míg Mexikóban bőven akad belőlük.

Ördög Nóri
Március 21-én indult útnak Mexikóba a szuperprodukció stábja Fotó: Ördög Nóri/Facebook

Ahogy azt a Ripost megírta, szerencsére csak egy fajta igazán halálos: a közép-amerikai országban számos skorpiófaj él, de ebből emberre csak egy jelent potenciálisan veszélyt. Ő a Durango Devil. Szerencsére ez a fajta igen ritka, így kicsi a valószínűsége, hogy bárki szembetalálja magát egy példányával. Ugyanakkor az elterjedtebb fajok bárhol, de tényleg bárhol felbukkanhatnak. Ezért ajánlatos például átnézni a cipőket annak, aki arra jár, hiszen ezek az állatok szeretnek sötét helyekre bújni és bizony támadásként értékelik, ha az óvatlan utazó melléjük tuszkolja a lábát. A szúrásuk azonban inkább csak fájdalmas, mintsem veszélyes.

Hogy Nóriék mivel találkoztak, az nem derül ki a videóból, de szerencsére senkit nem rémített meg a „látogató”.

A mexikói nappal bizony nagyon kell vigyázni. A mai egyperces más tanulsággal nem szolgál, viszont megismerhetitek Hectort, a bodyguard-ot, és tanúi lehettek, ahogy egy bizzegő bogár és egy skorpió kézen fogva megzavarja a nyugalmunkat 

– írja a világ másik végéről a videó mellé a műsorvezető.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.