Népszerű magyar sztár váltotta Járai Mátét

kihívás
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 14. 17:00
Kacifántos helyzetbe került Beleznay Endre. Lebetegedett kollégáját segítette ki, ám a történet – még ha annak is hangzik – nem ennyire egyszerű...
S.M.

Nincs két ugyanolyan előadás. Pláne, ha egy váratlan helyzet miatt hirtelen színészcserét kell végrehajtani. Így történt ez a napokban a Kecskeméti Katona József Színházban is, ugyanis Járai Máté lebetegedett, és a Miniszter félrelép című darabban a szerepére Beleznay Endre ugrott be. A színész szívesen segítette ki kollégáját.

– Szerdán reggel felhívott Szente Vajk főrendező, miután én a Belvárosi Színházban játszom a Miniszter félrelép darabot, és Járai Máté lebetegedett, be tudnék-e ugrani a helyére – kezdte a Borsnak Endre. 

Ez egy színész számára mindig izgalmas feladat, örömmel mondtam igent. 

Elmentem Kecskemétre a szövegkönyvet egyeztetni, megnéztem, miben különbözik az ő példányuk a miénkhez képest. Kétszázszor játszottam ezt az előadást, először Gesztesi Károllyal, tragikus halála után Németh Kristóf vette át a főszerepet, de így sem volt könnyű dolgom. Hiába tudom a szerepet, hiába hasonlít a díszlet, a szöveg és a mozgás zavaró lehet. Új kihívást jelentett számomra, hogy rendet tartsak a fejemben, nehogy reflexből a másik előadás szövegét mondjam a színpadon, amiből egy kis zavar keletkezhet – mondta mosolyogva a színész.

Beleznay Endre
"Bravúrosan sikerült megugrani az extra helyzetet" Fotó: Kecskeméti Katona József Színház

Egy ilyen szituációban a színészeknek támogatni kell egymást, Endre pedig kollégájától minden segítséget megkapott, hogy zavartalanul menjen le az előadás.

– Adorjáni Bálint a miniszter, én a titkára voltam, és szépen vette az akadályt. Semmi nem zavart meg minket, ha pedig nem jutott eszembe valami, kisegített. 

Kisebb bakik előfordultak, de ezek olyan apróságok voltak, amiből a közönség semmit nem vett észre. 

Ezt pedig igazolja az a sok kedves üzenet és levél, amit a közönségtől kaptam utána – mesélte lapunknak a színész, majd hozzátette, csúszás nélkül, időben, bravúrosan sikerült megugrani az extra helyzetet.

Beleznay Endre
Endre a miniszter titkárát alakítja a színdarabban Fotó: Kecskeméti Katona József Színház

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.