A fél világ a Szulejmán sztárjáért aggódik: a törökországi földrengések után tűnt el

Törökország
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 10. 16:22
Külföldi hírforrások szerint a hazánkban is óriási népszerűségnek örvendő Szulejmán című sorozat sztárja is a Törökországot sújtó földrengés miatt eltűnt személyek között lehet.
N.T.

Cansu Deret a török szappanoperák nemzetközi sikereinek köszönhetően a filmes szakma mellett szinte már az egész világon ismerik. Ez persze érthető is, hiszen már többtucatnyi televíziós és filmes projektben működött közre, egyebek mellett a Magyarországon is hatalmas sikerrel futó Szulejmán sorozatban.

Cansu Dere ltűnt színésznő
Fotó: Instagram 

A 42 éves színésznő eltűnéséről több nemzetközi médium is beszámolt, azonban még nem érkezett hivatalos közlés az ügyben.

 

 Cansu Deréről azóta nem tud senki semmit, hogy február 6-án egy borzasztó, 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Észak-Szíriát és Törökországot, több mint 20 ezer ember halálát okozva.

 

Annyi bizonyos, hogy a színésznő otthona pont az epicentrumban található, valamint, hogy sem Dere közösségi oldalain nem érkezett cáfolat eltűnésének híréről, sem a kommunikációs csapatától.

Eddig csupán egyetlen nyom utal arra, hogy a színésznő mégis jól lehet: Birsen Altuntas újságíró publikációja, aki azt állítja, hogy a színésznő épp egy olyan akcióban vesz részt, melynek az a célja, hogy pénzt gyűjtsön a tragédia áldozatainak.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.