Eltelt nyolc hónap, de a mai napig felröppen egy-két hír Berki Krisztián halálával és válságba került házasságával kapcsolatban. A teljes igazságot viszont már soha nem tudhatjuk meg, legalábbis az ő verzióját.
A Bors tavaly februárban írta meg: Berki átmenetileg egy belvárosi szállodában húzta meg magát, remélve, hogy lecsillapodik Katona Renáta és a közte lévő feszültség. A családi béke volt számára a legfontosabb, és úgy tűnt, a néhány hetes különlét jót tett a kapcsolatuknak. Legalábbis erre lehetett következtetni azokból a közösségi oldalaira posztolt fotókból, amiket már Mexikóból osztott meg követőivel. A nagy útnak Mazsival vágott neki, de a lapunkhoz eljutott információk szerint ez sem volt balhémentes. Özvegyének legutolsó interjúja, melyet a Palikék Világa by Manna című műsor szilveszteri adásában láthattunk, sokakban újabb indulatot váltott ki, így jutott el hozzánk az az információ is, hogy a médiaszemélyiség feltételhez kötötte a halála előtti észak-amerikai utazást.
Azt mesélte napokkal az indulásuk előtt, hogy egy titoktartási szerződést akart kötni a feleségével, ezzel biztosítva magát, hogy gyermeke édesanyja semmilyen kompromittáló videóval nem él vissza.
Krisztián félt, hogy olyan felvételek is napvilágot látnak, amit nem szeretne – kezdte lapunknak egy ismerős. – Mindig arról panaszkodott, hogy Mazsi szerint üldözési mániája volt a drogok hatására. Bár a házasságukat is szerették volna megmenteni, bíztak benne, hogy távol Magyarországtól mindent rendezni tudnak, de nem sikerült. Aki ismerte őket közelebbről, pontosan tudta, hogy visszafordíthatatlan szintre lépett a kapcsolatuk – mesélte a neve elhallgatását kérő barát.
Információnkat Berki édesanyja, Júlia is megerősítette.
A fiam semmit nem titkolt el előttem. Tudtam erről a szerződésről, még a tartalmát is megosztotta velem.
Az üzeneteit máig őrzöm, ezt is. Mindent megpróbált, hogy ne durvuljon el nagyon a helyzet, ezért kényszerült erre a döntésre – mondta szűkszavúan az asszony, majd hozzáfűzte, ő már óvatosan fogalmaz, mert „megkérték”, hogy ne nyilatkozzon az újságoknak.
Krisztián a kint töltött idő alatt a Borsnak adott interjút, melyben arról mesélt, terapeuta is segítette, hogy újra egymásra találjanak. Jó úton is haladtak, ám a médiaszemélyiség váratlan halála mindennek véget vetett.
Az említett interjú olyannyira felborzolta a kedélyeket, hogy újra elkezdték találgatni, mi okozta a május 6-án, tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián halálát. Özvegye szerint egy eltitkolt betegség állt a háttérben. Mazsi elmondta, férjének gondjai voltak az egészségével, ám férfiúi hiúságból nem nézett szembe a problémával. Az egykori Fradi-vezérhez közel állók szerint azonban makk egészséges volt. Megkerestük Berki legfőbb bizalmasát, pszichológusát, Roboz Zsókát, akivel szoros baráti kapcsolatban állt. A szakember kérdésünkre azt mondta, ha komolyabb egészségügyi gondjai lettek volna Krisztiánnak, ő tudta volna.
Az igaz, hogy magas volt a vérnyomása, de erre megkapta a megfelelő kezelést. Gyógyszert szedett, betartotta az előírásokat, komolyan vette a problémát. Ebből egyébként sosem csinált titkot, hiszen a közösségi oldalain is említette. Egészségtudatos volt, és mindig erre próbálta buzdítani a követőit is – mondta röviden.
Hogy kiderüljön valójában mi lehet az igazság, és hogy a találgatások végérvényesen megszűnjenek, csak egyféleképpen lehetséges, ha részlegesen nyilvánosságra hozná özvegye a halotti bizonyítvány tartalmát, ami tartalmazza a halál okát. Ezt azonban még Berki édesanyja, Júlia sem tudja, akinek igazán lenne joga az igazsághoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.