Gyanús jelek: Így fogják hívni Kulcsár Edina és G.w.M kislányát?

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 28. 13:00
A szépségkirálynő egy apró jelet hagyott rajongóinak, amiből könnyűszerrel kiderülhet, milyen nevet kívánnak adni születendő gyermeküknek.
Bors

Kulcsár Edina élete mondhatni 180 fokos fordulatot vett 2022-ben: összeköltözött új szerelmével, elvált volt férjétől, menyasszony lett, és hamarosan megszületik a harmadik gyermeke. Az egykori szépségkirálynő már többször is világgá kürtölte, hogy boldogabb, mint valaha, azonban azt is kiemelte, hogy kislányuk születésével lesz majd teljes az öröme. A kicsi érkezése természetesen a rajongókat is lázban tartja, hiszen Edina igyekszik minél kevesebbet elárulni róla. Először csak a pici nemét fedték fel – ezt a család is egy "szűkebb", 90 fős összejövetelen tudta meg –, majd azt fedte fel: G.w.M-mel már kitalálták a kislány nevét, ám hogy mi is az, nem szeretnék elárulni.

Kulcsár Edina és G.w.M
Edinának és Márknak kislánya lesz. A pici nevét még nem hozták nyilvánosságra  Fotó: Bánkúti Sándor

Edina friss Insta-sztorijában azonban úgy tűnik, újabb nyomra bukkanhatott az, aki eléggé éles szeműnek bizonyul: a kismama frissen készült manikűrjén ugyanis G.w.M és két gyermeke neve mellett egy A-betű is feltűnt, ami sokak szerint a picire utalhat. Eljátszottunk a gondolattal, vajon milyen név mellett döntöttek.

Anna, Kulcsár Edina dédmamája után

Az egykori szépségkirálynő már számtalanszor elmondta, hogy dédmamája igazán különleges helyet foglal el a szívében. A kapcsolatuk nagyon szoros, ami nem csoda, hiszen az édesanyját is ő nevelte fel, és Edina gyermekkorában is fontos szerepet játszott. Ráadásul ükmamaként kiveszi a részét az ükunokák neveléséből is. Ennek apropóján nem csoda hát, ha a sztáranyuka az Anna néven is elgondolkozott. A kérdés csak az, valóban erre esett-e végül a választásuk?

Ezek a legkülönlegesebb A-betűs lánynevek 

Edina és G.w.M párosát ismerve felmerülhet, hogy különleges nevet szeretnének adni közös gyermeküknek. Arról nem is beszélve, hogy korábban Edina sejtelmesen jelezte: a kislányt úgy fogják hívni, hogy mindenki tudja: a pici Edina és G.w.M gyermeke

A neve fantasztikus. Maga a csoda, és szerintünk nagyon különleges. Olyan, hogy tudod, ő G.w.M és K. E. kislánya

– írta korábban. Edina két gyermeke a Nina és Medox nevet kapta, míg Márk gyermekei a szüleik neveit viselik: Márk és Melani.

Összeszedtük a legritkább, lehetséges A-betűs neveket. Talán a pár ezek közül választott?

  • Adela
  • Adelina
  • Adina
  • Adriana
  • Afrodita
  • Aira
  • Ajándék
  • Alana
  • Angyal/Angyalka
  • Annika
  • Arlena
  • Auróra

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.