Az anyaság nehéz oldaláról vallott a magyar énekesnő

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 05. 16:00
Barbee egy mondattal körbe írta, mitől nehéz az anyáknak.

Egy hete, hogy frissen elkészült otthonukban élik életüket immáron családként Zentai-Bata Adrienn és férje, valamint első közös gyermekük: Zoé. Adri, művésznevén Barbee a Borsnak mesélte el először azt is, a terhessége sem volt akadálymentes, majd azt is, hogy milyen élmény volt a szülés számára.

– 18 órát vajúdtam, végül császármetszéssel jött világra Zoé. Biztos vagyok benne, majd idővel megszépül ez az emlék. A párom bent volt velem, végig segített, nem tudom nélküle, hogy csináltam volna végig. Lelkileg támogatott, azt tudom mondani tanácsként, aki hezitál ebben a döntésben, döntsön az apás szülés mellett  – mesélte a büszke anyuka, akit megviselt az, hogy nem természetesen úton történt a szülés, azonban férje, Gábor végig mellette állt, támogatta őt. A kórházi tartózkodás után egy hete otthon van a kis család, és Zoé baba nem sok időt hagy a friss szülőknek a pihenésre. 

– Még szokni kell, nem alszunk túl sokat... – tette hozzá fáradtan a kismama, aki a minap elszánta magát, hogy hajat mos, azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt ő tervezte.

Az, hogy megmostam egy dolog, de megszárítani már nemvolt időm...anyaélet...

– nevette el magát Adri, aki érthető módon az anyaság nehézségeivel most szembesül: míg eddig bármennyi időt tudott magára szakítani, addig most, hogy itt a pici, bármelyik pillanatban félbeszakíthatja a tevékenységét az éhes baba, aki csak az anyukájára vágyik. 

A gyönyörű kismama már a karjaiban tarthatja babáját, az egyhetes Zoét Fotó: 𝘊𝘡𝘒 𝘗𝘏𝘖𝘛𝘖𝘎𝘙𝘈𝘗𝘏𝘠

Barbee-ban egyébként felszabadultak a szülés utáni hormonok, ezért érzékeny napjait éli. A minap kapott egy babakelengyével teli csomagot, és meglepően reagált az ajándékra.

– Amikor kibontottam, bevallom, sírva fakadtam az ajándékok láttán. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de elmondhatatlanul hálás vagyok a rengeteg ajándékért, amit kaptunk – fogalmazott az énekesnő, aki nehéz, de annál örömtelibb időszak elé néz, hiszen a fa alá a legszebb ajándékot rakhatja be: a várva várt babáját. 

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.