Család

18 órát vajúdott a magyar énekesnő: Nem tudom, hogy csináltam volna végig a párom nélkül

S.M.

Létrehozva: 2022.11.28.

Módosítva: 2022.11.28.

Élete egyik legboldogabb időszakát éli Barbee: nyolc nappal ezelőtt adott életet első gyermekének. Nem volt könnyű a szülése, de férje mellette volt és mindvégig támogatta.

November 20-án, vasárnap, 3230 grammal és 52 centivel érkezett meg Barbee, azaz Zentai-Bata Adrienn várva várt kislánya. Múlt héten szerdán töltötték otthon az első közös éjszakát. A Borsnak elárulta, nagyon megszenvedett a kis Zoéért, de a csoda, hogy a kezében tarthatja, mindenért kárpótolja.

Első látásra szerelem volt a kislányom. Egyelőre próbálunk összeszokni. 

Leírhatatlan érzés nekem, hogy már velünk van. Amikor az anyukák erről beszéltek, eddig a pillanatig nem tudtam elképzelni, milyen érzéseket tud kiváltani egy ilyen pici baba belőlem, de most már tudom – mondta mosolyogva az édesanya.

Az énekesnő nemrég költözött be férjével új lakásukba, az elmúlt időszak már főleg a babaszoba elkészítéséről szóltak, hogy a legnagyobb „harci díszben” várják kislányukat.

– Az utolsó héten vásároltuk meg a babakocsit, de hála istennek megvárta. A szülés előtti pár napban beszélgettem a pocakomban Zoéval: most már jöhetsz, mert nekem is nagyon nehéz, minden készen áll az érkezésedre. Ezután három nappal meg is született – mesélte.

Barbee azt is elárulta, nem volt egyszerű a szülése, de párja vele volt, aki óriási támasz volt számára.

18 órát vajúdtam, végül császármetszéssel jött világra Zoé. Nagyon nehéz volt, még lelkileg furcsán érint erről beszélni. 

De miatta megérte, és biztos vagyok benne, majd idővel megszépül ez az emlék. A párom bent volt velem, végig segített, nem tudom nélküle, hogy csináltam volna végig. Lelkileg támogatott, azt tudom mondani tanácsként, aki hezitál ebben a döntésben, döntsön az apás szülés mellett – fűzte hozzá.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek